hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Változások és tervek a Csík Tibor SE életében

Farkas Csaba edzőtársammal mindketten az Újpestben bokszoltunk és 2010-ben alakítottuk meg az egyesületet – mondja Mércse Endre az olimpiai bajnokról elnevezett Csík Tibor SE alelnöke és vezető edzője.

1967-es megszűnése után a ’90-es évektől kezdve többen is próbálkoztak a szakosztály újraélesztésével Jászberényben. Ez akkoriban nem volt egyszerű feladat, hiszen sem létesítmény, sem pedig felszerelés nem állt a rendelkezésükre. Emiatt több fiatal jászberényi fiú Gyöngyösre igazolt, és az ottani klubban edzettek. A 2000-es évek elején újabb váltás történt, a versenyzők eljöttek Gyöngyösről, és az Újpesti TE igazolt öklözői lettek. Többen közülük (Farkas Csaba, Notigán Norbert) a korosztályos magyar kadett válogatottba is bekerültek.

Sokan szerették volna, hogy otthon, Jászberényben legyen a bázisuk, ezért alakítottak egyesületet, amelyet Jászberény ökölvívó olimpiai bajnokának tiszteletére Csík Tibor Ökölvívó SE-nek neveztek el. A klubvezetésben szerepet vállalt Kovács László, Sas István, aki még a korábbi jászberényi boksz klubnak is tagja volt, valamint a mindennapos dolgokat is intéző Mércse Endre.
Önerőből felújították a régi jégkorongos bázist, a kőházat, és ott tartják edzéseiket. Időközben változások történtek a házunk táján. Farkas Csaba már nem dolgozik velünk, s az elnök személyében is változás történt. Kovács László helyén Szabó Gábor, egy helyi vállalkozó a mai elnökünk. Ő hobbysta bokszolóként kapcsolódott be az egyesület életébe három évvel ezelőtt. Lelkesen fogadta azt a felkérést is, hogy vállalja el az elnökséget, amit idén nyáron már be is jegyeztek.
– Az eddig eltelt hét év alatt milyen sikereket mondhatnak magukénak?

– Van felnőtt magyar bajnoki bronzérmesünk Sas Ádám személyében, Harmat Zsófia junior és ifjúsági magyar bajnokságon harmadik volt. Jelenleg a legsikeresebb Koczka Csaba, aki Budapest bajnokságot nyert, az ifi bajnokságon második lett. Általános iskolákba járok gyerekeket toborozni – mondja Mércse Endre. Ennek a programnak a hatására nő a létszámunk, 15-20 gyereket edzek.

– Milyen terveik vannak?

– Új edzőtermünk lesz, miután elnyertünk egy erről szóló pályázatot. A tervek szerint 2018-ra építi fel a termet a város. Idén már minden korosztályos magyar bajnokságon szeretnénk elindulni. A felnőtt magyar bajnokságon hat öklözővel veszünk részt.

– Mikor zajlanak az edzések?

– Az edzések időpontja: hétfő, szerda és péntek. Az úgynevezett „hobbysták” és a nők pedig kedden és csütörtökön látogathatják az edzéseket. A klub vezetői várják mindazon fiúk és lányok jelentkezését, akik szeretnék megismerni ezt a sportot, szeretnék magukat kipróbálni és szervezett keretek között bokszolni. Ezen kívül lehetőséget biztosítanak azoknak is, akik csupán a mozgás öröméért, vagy a fizikai állapotuk karban tartásáért keresik meg őket.

Közelgő események