hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Budapest Bajnokság remek csatákat hozott

A Budapest bajnokság és a felnőtt férfi Vb válogatója remek csatákat hozott🇭🇺🥊

A Budapest bajnokság egy hagyományos ökölvívó esemény, immáron több évtizedes hagyománnyal, de a verseny igazi savát-borsát az adta, hogy ez egyben a felnőtt férfi világbajnokság hazai válogatója is volt. Az eseményt Tóth Zsuzsanna, a MÖSZ főtitkára Borbély Lénárd polgármesterrel együtt nyitotta meg, és tiszteletét tette két igazi sportági legenda, Gedó György olimpiai bajnokunk, valamint Szántó Imre, Öcsi bácsi is.🇭🇺🥊A felnőtt férfi világbajnokságot a szerb főváros, Belgrád rendezheti meg október 24-e és november 6-a között, amely egyben pénzdíjas verseny is lesz. A hazai válogatóversenyt követően egyértelműen kikristályosodott, kik szerepelhetnek majd a belgrádi eseményen és ölthetik magukra a magyar címeres mezt. A magyar válogatóval párhuzamosan zajlott egyébként a világban több hasonló nemzeti esemény, így az ukrán, és a kazah szövetség belgrádi szelekciója is.A Budapest bajnokság helyszíne a csepeli sportcsarnok volt, amelyen 19 klub képviselői vettek részt, összesen 98 indulóval. Mind a négy korosztályban láthattunk nagyszerű küzdelmeket, és tehetséges fiatalokat. Kiemelkedett teljesítményével női utánpótlás mezőnyből a kőbányai Gurubi Dóra, és a serdülő mezőnyből a KSI-s Horváth András. A legjobb junior korosztályú versenyzőnek a KSI-s Balogh Józsefet, a legjobb ifjúsági versenyzőnek pedig az UTE színeiben versenyző Simon Attilát választották.A fiatalabb felnőttek közül a szintén UTE-s Krekó István teljesítménye volt kiemelkedő a Budapest bajnokságon. Bertók Róbert szövetségi kapitány látva Krekó teljesítményét úgy döntött, hogy felhívja a héten kezdődő felnőtt válogatott edzőtáborba is.Serdülő korosztályban a Kőbánya nyerte a csapatversenyt, a junioroknál és a felnőtteknél egyaránt a KSI, míg az ifjúságiak között a Vasas bizonyult a legjobbnak.👏🥊🇭🇺A Budapest bajnokság keretei között zajlott le a felnőtt világbajnokság hazai válogatója is, azaz azokban a súlycsoportokban, ahol még kérdőjel volt az indulás tekintetében, ott válogató mérkőzéseket vívtak hazánk legjobb felnőtt öklözői. Korábban pár súlycsoportban már kijelölte az indulókat a szövetségi kapitány, illetőleg a súlycsoportok változásával olyan súlycsoportok is kialakultak, ahol nem volt konkurense az adott versenyzőnek. A válogatón azoknak, akik ketten indultak, oda-visszavágó mérkőzést kellett vívniuk. Ahol hárman, vagy négyen voltak egy súlyban, ott pedig mindenki mérkőzött a másikkal a súlyon belül.Bertók Róbert szövetségi kapitány értékelése a három versenynap eseményeiről2021. 09. 09.54 kg Bernáth László ​vs ​Csóka NándorA mérkőzést Csóka Nándor nyerte egyhangú pontozással. A mérkőzés nagy csatát hozott, de minden menetből Csóka jött ki győztesen.67 kg Fodor Milán ​vs ​Gerzsenyi IstvánFodor Milán az olimpiai kvalifikáció óta súlycsoportot váltott, és most a válogató mérkőzését már 67 kg-ban vívta meg a győri Gerzsenyi ellen. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, ahol Fodor ment előre, és ő diktálta az iramot is végig a mérkőzés során. Gerzsenyi sokszor ügyesen kerülte el a támadásokat, és hatékony balegyenesekkel tartotta távol Milánt. A második menettől viszont egyre többször állt oda verekedni Milánnal, amiből nem ő jött ki jobban. Fodor Milán végül egyhangú pontozásos győzelmet aratott.75 kg Oroyowve O. Issac​vs​Mester SomaA 75 kg volt előzetesen a legkiegyenlítettebb, hiszen négy versenyző is ringbe szállt volna az indulási jogért. A 2020. évi magyar bajnok Benkő László egy nappal a Budapest Bajnokság előtt jelezte, hogy nem tud részt venni a válogatón. A mérkőzésen Mester Soma az ütés számával, Oroyovwe pedig az ütések erejével próbált meg nyomást gyakorolni az ellenfelére. A percek és menetek múlásával Mester ütéseinek a száma nem csökkent, míg Ziki egy kicsit lelassult és pontatlanná vált. Így a bírók egyhangúlag Mester Somát Látták jobbnak a mérkőzésen.86 kg​Vincze István​vs​Tallósi PéterEz a súlycsoport is új a korábbiakhoz képest, így az itt indulók először mérkőzhettek ebben a súlyban. Tallósi magasságához ez a súlycsoport talán jobban is illik, mint a korábbi 81 kg. Szellő Imre tanítványa. Vincze István jól kezdte a mérkőzést a vasasos Tallósi ellen. Komoly adok-kapok alakult ki a meccs legelején, de sajnos egy vétlen fejelést követően Vincze szája szétrepedt. A sérülés olyan mértékű volt, hogy a ringorvos nem engedte tovább a mérkőzést. Tallósi ezzel RSC győzelmet aratott az első menetben.+92 kg​Felföldi László​vs​Fehér KoppányMivel Kiss Levente lentebb ment egy súlycsoportot, így megnyílt a lehetőség a szupernehézsúlyban való válogatóra. Fehér Koppány az elmúlt 19 hónapban nem vívott komoly mérkőzést, így kérdéses volt, hogy milyen állapotban lesz a mérkőzésen. A mérkőzést Koppány irányította, ő ment előre, és végig próbált horgokkal és egyenesekkel operálni. Felföldi viszonylag hatékonyan mozgott el, egyenesekkel próbálta távol tartani Koppányt. A mérkőzést végül 4:1 arányú pontozással Fehér Koppány nyerte. A visszavágó nem került megrendezésre, mert Koppány szemöldöke kirepedt, és össze kellett varrni.2021. 09. 10.54 kg​Bernáth László​vs​Szaka IstvánA súlycsoportváltáson átesett versenyzők nagy meccset vívtak. Szaka hatalmas irammal kezdett, amivel sikerült meglepnie Bernáth Lacit. Az első menet közepétől viszont már kiegyenlítetteb volt a mérkőzés, és Laci is rendre szép találatokat vitt be. A nagy iramú mérkőzést Szaka István nyerte egyhangú pontozással. Mivel Szaka szemöldöke felrepedt, így a Csókával tervezett döntő nem került megrendezésre a szombati napon.75 kg​Cservenka Róbert​vs​Oroyowve Onoriode IsaacAz első menetben Ziki kezdett jól. Hatékonyan mozgott el oldalra, miközben gyors egyenesekkel tartotta távol Cservenkát. Az első menetet simán hozta Ziki. A második menettől viszont lelassult, és a korábban hatékony elmozgás is elmaradt. Cservenka így jóval többször tudta már a támadásait érvényesíteni. A mérkőzést 4:1 arányban Cservenka Róbert nyerte.80 kg Kovács Pál​vs​Lokár MárkA 80 kilósok között nevezve volt még Bárányi Péter is, de végül csak kettő induló maradt. Egy jó iramú mérkőzésen egyhangú pontozással nyert Kovács Pál.A 86 kg-sok között a Hámori vs Vincze mérkőzés elmaradt Vincze sérülés miatt.2021. 09. 11.67 kg​Gerzsenyi István​vs​Fodor MilánA visszavágón Fodor nagyobb iramra kapcsolt mint az első mérkőzésen, és némileg hatékonyabbnak is bizonyult, mint korábban. Gerzsenyi is végig keményen támadott, de Milán több találatot tudott bevinni. A mérkőzés menetei ettől függetlenül végig szoros eredményt mutattak. A mérkőzést Fodor Milán nyerte egyhangú pontozással.75 kg​Mester Soma​vs​Cservenka RóbertMivel mindketten legyőzték Oroyowve Isaac-ot, így a súlycsoport döntőjére került sor. Mester Soma most is az ütésszámra helyezte a hangsúlyt, míg Cservenka a hatékony, tisztább találatokra hajtott. A rendkívül szoros mérkőzésen 3:2 arányú pontozással Mester Soma bizonyult jobbnak.80 kg​Lokár Márk​vs​Kovács PálKovács Pál ezen a mérkőzésen egy nagyon jó formát mutatott, és végig uralt a mérkőzést. Gyors, dinamikus ütéseket vitt be Márknak, akinek csak kisebb epizódai voltak ezen a mérkőzésen. A mérkőzést Kovács Pál nyerte egyhangú pontozással.86 kg​Tallósi Péter​vs​Hámori ÁdámHámori Ádám egy év eleji vállsérülést követően hosszabb kihagyásra kényszerült. Ebben a súlyban mind a kettő versenyző súlycsoportváltáson ment át, így kérdéses volt, hogy a mérkőzés milyen képet mutat majd. Végül egy viszonylag szoros, kemény küzdelem alakult ki, amely során Tallósi többször is veszélyesen használta a fejét. A mérkőzést végül egyhangú pontozással Hámori Ádám nyerte meg.Bertók Róbert szövetségi kapitány összefoglalója a VB indulást illetően„A tavalyi évben az országos bajnokság előtt elmondtam, hogy nem dönthet egy versenyeredmény a következő évi válogatottságról, mert az nem a valós képet mutathatja. Ez a döntésem be is bizonyosodott. A tavalyi bajnokok közül olyan is volt, aki most nem is vett részt a válogató versenyen, és más súlycsoportok is átrendeződtek azóta. Ez a verseny volt az utolsó komolyabb mérföldkő abban a tekintetben, hogy ki indulhat a 2021. évi felnőtt világbajnokságon. Ettől függetlenül minden súlyban ahol lehetőség van rá, mind az A, mind a B keretet felhívom a táborba, sőt a szarajevói versenyen is indítom mind a kettő keretet. Olyan súlyok is vannak, ahol a C kerettag is fent lesz velünk a táborban. Öt hét van még hátra a világbajnokságig, és addig is sok minden történhet a súlycsoportokban. Azt is figyelembe fogom venni, hogy ki, hogy szerepel a Mustafa Hajrulahovic emléktornán, és azt is, hogy ki, hogyan dolgozik a táborban, mennyire vesz részt a közös munkában. A C kerettagok részére is biztosítunk külföldi tornán való részvételt, hogy őket is tűzben tartsuk. Még most is előfordulhat, hogy a B kerettagból A lesz. Jelenleg az alábbi indulókra számítok a világbajnokságon, de ez még változhat az elkövetkező öt hétben:51 kg Bernáth Attila54 kg Szaka István vagy Csóka Nándor57 kg Gálos Roland60 kg Veres Roland63,5 kg Kovács Richárd67 kg Fodor Milán71 kg Kozák László75 kg Mester Soma80 kg Kovács Pál86 kg Hámori Ádám92 kg Kiss Levente+92 Fehér KoppányHajrá magyar ökölvívás!🇭🇺🥊🥊

Közelgő események