hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Megérkezett a tízfős magyar csapat a belgrádi világbajnokságra

A tízfős magyar válogatott megérkezett a szerb fővárosba szombaton, hogy harcba szálljon a felnőtt világbajnokságon. Bertók Róbert szövetségi kapitány döntését követően a tizenhárom súlycsoportból tízben Magyarország is képviselteti magát. A megérkezést és a regisztrációt követően a belgrádi világbajnokság vasárnap a technikai értekezlettel, és a sorsolással folytatódik. A sorsolás minden verseny sava-borsa, mindannyian nagy érdeklődéssel várhatjuk, kik lesznek az első ellenfeleink a belgrádi világbajnokságon.Belgrád a második világbajnokságot rendezte meg 1978-ban, így a verseny 43 évet követően tér vissza a szerb fővárosba. Magyarország a világbajnokságok történetében eddig összesen három aranyérmet szerzett, ebből kettőt Kokó, egyet pedig Erdei Zsolt gyűjtött be, míg utolsó érmünket, egy bronzot, Káté Gyula harcolt ki 2009-ben. Az előzetes regisztrációt követően 101 nemzet 624 ökölvívójának részvétele várható a világbajnokságon, de a pontos számok csak vasárnap lesznek ismertek, amikor már minden csapat Belgrádban tartózkodik. A csapattal Bertók Róbert szövetségi kapitány mellett Régi Dániel, Alvics Gyula, Füzesy Zoltán és Ráth Miklós edzők vesznek részt a belgrádi világbajnokságon, a szakmai munkát segítve. A válogatott öthetes felkészüléssel hangolt a világbajnokságra, a szakmai stáb tájékoztatásai szerint mindenki a megfelelő súlyban van. A csapatvezető a világbajnokságon dr. Pálos Péter, míg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség főtitkára, Tóth Zsuzsanna is már a helyszínen tartózkodik. A világbajnokság új súlycsoportjai48kg, 51kg, 54kg, 57kg, 60kg, 63.5kg, 67kg, 71kg, 75kg, 80kg, 86kg, 92kg és +92kgA magyar csapat összetétele a belgrádi világbajnokságon51kg: Bernáth Attila54kg. Csóka Nándor60kg: Veres Roland63.5kg: Kovács Richárd67kg: Fodor Milán71kg: Kozák László75kg: Mester Soma80kg: Kovács Pál86kg: Hámori Ádám+92kg: Fehér Koppány A belgrádi világbajnokság programjaOktóber 24., 15:00 – Technikai értekezletOktóber 24., 16:00 – SorsolásOktóber 25. – Első versenynapOktóber 26. – Második versenynapOktóber 27. – Harmadik versenynapOktóber 28. – Negyedik versenynapOktóber 29. – Ötödik versenynapOktóber 30. – Hatodik versenynapOktóber 31. – Hetedik versenynapNovember 1. – Nyolcadik versenynapNovember 2. – Kilencedik versenynapNovember 3. – SzünnapNovember 4. – ElődöntőkNovember 5. – Első döntős napNovember 6. – Második döntős napNovember 7. – Hazautazás

Közelgő események