hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Cservenka visszavágott osztrák ellenfelének, így magyar sikerrel rajtolt a jereváni Európa-bajnokság

Cservenka visszavágott osztrák ellenfelének, így magyar sikerrel rajtolt a jereváni Európa-bajnokság

Szép volt, Robi!

Sikerrel kezdte a magyar csapat a felnőtt férfi Európa-bajnokságot az örmény fővárosban, Jerevánban. Cservenka Róbert volt az első ringbe lépő magyar a rövidebb versenynapon, amelyen összesen 12 pár küzdelmeire került sor. Versenyzőnk sikeresen vágott vissza Marcel Meinl-nek a három héttel ezelőtti vereségért, így a legjobb tizenhat közé jutott.

„A mai mérkőzés a 16 közé jutásért zajlott az osztrák Marcel Meinl ellen. Ismertük Cservenka ellenfelét, aki jó képességű, és elsősorban vívó típusú versenyző. Robi tőle kapott ki három héttel az Eb előtt, az Usti nad Labem-i tornán, egy szoros mérkőzésen. Az ottani tapasztaltokat is felhasználva kapta meg a taktikai utasítást Cservenka. Az első menetben bár kevesebbet ütött, mint amit vártunk tőle, de a hatékony, és a kemény találatokat ő vitte be.

A második menetben viszont már magasabb fokozatra kapcsolt, amely eredményeképpen az ellenfelére már számoltak, illetve meg is intették fogásért. Mindemellett ütésből eredő sérüléseket szerzett az ellenfél, az orrán és a szemöldökén is. Ennek okán a második menet végén beszüntették a mérkőzést. Cservenka megérdemelten nyert, és jó volt látni, hogy még rengeteg energia maradt benne a várt harmadik menetre is. Elégedett vagyok a teljesítményével,” – foglalta össze Cservenka mérkőzését Bertók Róbert szövetségi kapitány.

Cservenka következő ellenfele a skót Samuel Hickey lesz, aki a 2016-os kaposvári junior Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és legutóbb megosztott pontozással győzte le versenyzőnket. Cservenka a visszavágásra készül ezen a mérkőzésen is, és esetleges győzelme már a legjobb nyolc közé jutást jelentené.

A magyar csapat első napi eredménye a felnőtt férfi Európa-bajnokságon

75kg, a 16 közé jutásért:

Cservenka Róbert – Marcel Meinl (osztrák) – döntő fölényes győzelem a második menetben

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események