hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Bernáth Attila – A Bocskain idén is mindenkit le akarok győzni

Bernáth Attila 2018-ban ifjúsági Európa-bajnoki címet ünnepelhetett, 2019 februárjában élete első felnőtt versenyét, a Bocskai emlékversenyt meg is nyerte. Attila immáron sokkal rutinosabban, tudatosabb felkészülést folytatva, képes lehet sokkal nagyobb eredményekre a felnőtt mezőnyben is, ez az év elhozhatja számára az áttörést. Attila a 2021-es belgrádi világbajnokságon a legjobb tizenhatig jutott, és ott egy nagyon szoros mérkőzésen a későbbi bronzérmes, U22-es Európa-bajnok orosz Ahtem Zakirov ellen kapott csak ki. A tavalyi jereváni Európa-bajnokságon hasonlóan járt, a későbbi győztes spanyol Martin Molina állította meg egy emlékezetes mérkőzésen. Attila tavaly kitett magáért, nemzetközi tornagyőzelmekkel jelezte, hogy szépen halad előre. Az év megkoronázásaként felnőtt magyar bajnok lett, nagy hazai riválisát Virbán Martint legyőzve. Attila első fontos idei megmérettetése a nemzetközi edzőtáborokat követően a 67. Bocskai István Emlékverseny lesz hazai környezetben.

„Az ünnepek remekül teltek, egy kicsit tudtam a családdal együtt lenni, és szerencsére elkerült minden sérülés is. Az év első pár napja nehezen indult, de 80-90%-ban el tudtam végezni azt a munkát, amelyet Bertók Róbert szövetségi kapitány küldött nekem. Január 16-ától február 3-ig a tatai edzőtáborban vagyunk, a franciákkal, a norvégokkal, a svájciakkal, és még érkeznek hozzánk a litvánok is a felkészülés utolsó szakaszára. Sajnos többen nem tudtak hozni partnereket a kisebb súlyokban, így a hazai társakkal gyakorlok. Sok futással kezdtük meg a felkészülést, úgy érzem remekül mennek a gyakorlatok, nagyon hasznosan töltöm ezt az időszakot. Természetesen meg akarom nyerni a Bocskait, de igazából a kvalifikációs versenyre szeretném megmutatni minden tudásom, ott akarok 100%-os formában lenni. Úgy gondolom, hogy nagyon jó mezőny lesz a Bocskain és bízom benne, ázsiai ellenfelekkel szemben is tudok majd bokszolni. A Bocskai egy állomás az Európa Játékok felé vezető úton, és nagyon várom már, hogy a világ legjobbjai ellen is ringbe léphessek idén. Szembe akarok nézni mindenkivel, és megmutatni, hogy beértem a felnőtt mezőnyben is” – mondta Bernáth Attila.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események