hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Junior Eb-aranyérmeseink, Oláh Levente és Nileborg Krisztián is döntős az Énekes István emlékversenyen

Az elődöntőkkel folytatódott az Énekes István ifjúsági emlékverseny Budapesten. Junior Európa-bajnokaink, Oláh Levente és Nileborg Krisztián egyaránt győzött a pénteki versenynapon, de a lányok között is többen megvillantották a tehetségüket.

A verseny egyben válogató is az április végén sorra kerülő ifjúsági Európa-bajnokságra, amely az örmény fővárosban, Jerevánban zajlik majd. A pénteken és szombaton folytatódó Énekes István emlékversenyt a Magyar Ökölvívó Szakszövetség YouTube oldalán minden bokszért rajongó nyomon követheti.

A nap mérkőzése

Nagy várakozás előzte meg a tavalyi junior Európa-bajnok Nileborg Krisztián ifjúsági bemutatkozását, és nem okozott csalódást, szép boksszal győzte le a szintén rutinos Antal Lászlót. Bajai riválisa nem adta olcsón a bőrét, és igyekezett megnehezíteni a sérülésből felépült klasszisunk dolgát az elődöntőben. Nileborg a döntőben az ifjúsági vb-ezüstérmes Gémes Levente ellen meccselhet az aranyéremért, így a verseny minden bizonnyal legizgalmasabb csatáját vívhatják majd szombaton.

A nap összefoglalója

Az első párban a csepeli Enyingi Sára és a Csernői Palotás Sportegyesületet képviselő Tóth Eliza bokszolt az ifi lányok 48 kilós súlycsoportjában. Enyingi tavaly a Bornemissza emlékversenyt is megnyerte a juniorok között, ezúttal pedig már az ifik között bizonyítja tehetségét. Végig támadólag lépett fel Tóth Eliza ellen, és irányította az összecsapást, és alacsonyabb meccsszáma ellenére is magabiztosan győzött a pontozóknál.

Az 57 kilós csepeli János Veronika a vecsési Dropa Vivien ellen remek lábmunkát mutatott be, annak ellenére, hogy egyenlőre kevés rutinnal rendelkezik a sportágban. A harmadik menetben nemcsak megelőzte ellenfelét, de számoltatott is rá, így fölényét folyamatosan növelte. Riválisa edzője az utolsó percben feladta a küzdelmet, repült a törülköző, így János döntőzhet.

Muncz Kata a tavalyi évben a juniorok között az Európa-bajnokságon egészen a legjobb nyolcig jutott, és több meglepetést okozott a korábbi kick-boxos versenyző. Január óta már az ifjúsági korcsoport tagja, és nagyon keményen nyitotta az Énekes emlékversenyt is. A 16 esztendős csepeli tehetség egyenesei rendre találtak, így az érdi Szentesi Csilla már a mérkőzés elején nehéz pillanatokat élt át. A mérkőzésvezető a második perc végén beszüntette a küzdelmet, így Muncz Kata magabiztos győzelemmel kezdett az ifjúsági korcsoportban is.

A nagykanizsai Horváth Mirabella 2022-ben már szerepelt a válogatottban is, és idén nagy céljai vannak az ifi váltósúlyban (66kg). A 17 éves versenyző többször megelőzte elődöntős riválisát, a hódmezővásárhelyi Ácsai Vivient, és az első menetben határozottabb volt. Egyenesei mellett a horgai is működtek, tiszta találatai pedig egyhangú pontozásos győzelmet értek, és egy helyet a szombati finálékban.

„Tudtam volna ettől jobban is bokszolni, de tartalékoltam kicsit az energiákat, a szombati döntőben szeretném kiadni magamból a maximumot”- nyilatkozta röviden Horváth Mirabella a győzelmét követően.

A csepeli Katona Erik, valamint a Budapesti Honvédot képviselő Ágnecz Péter vívta a nap első férfi csatáját az 51 kilósok között. Mindketten nagy iramban kezdték az elődöntőt, ebből a nagy adok-kapokból pedig Katona jött ki jobban, Ágnecz ringsarka pedig feladta a csatát a második menet végén. A súlycsoport másik elődöntőjében a Kovácsok csatáját a ferencvárosi Bertalan nyerte meg Bálint ellen, így Katona Erikkel bokszolhat szombaton az aranyéremért.

Az ifjúsági válogatottban már több alkalommal is szereplő Nagy Mátyás gyorsabb volt, mint a magasabb sárospataki Botos Mihály, és magabiztosan jutott be az 54 kilós döntőbe. Az ifi csapat másik tagja, a KSI-t képviselő Frank Dániel ismét idő előtt győzött, Mészáros Mirkó ellen remek erényeket csillogtatott. Frank Dani remekül alkalmazkodott a hosszabb háromperces menetekhez, és Petrovics Krisztofer ellen döntőzhet az 57 kilósok között, miután riválisa nagy csatában legyőzte Veiland Lászlót.

Junior Európa-bajnokunk, Oláh Levente ezúttal is magabiztos volt, az első menetben eldöntötte az összecsapását, Sándor Dominik nem tudta felvenni a ritmusát. A 17 éves könnyűsúlyú (60kg) tehetség tatabányai klubtársával döntőzhet, miután Lehőcz Roland is győztesen hagyta el a ringet a pénteki versenynapon. A válogatott kerettag Horváth Richárd Tóth György ellen második sikerét aratta az Énekes emlékversenyen, és a debreceni Lakatos Gergő ellen már az aranyéremért léphet ringbe szombaton.

A váltósúlyú (67kg) döntőt a csütörtökön is kiválóan teljesítő Bari István, valamint a magas Juhász Roland vívhatják pénteki sikereiket követően. A Madárfészeket képviselő Szűcs István az előző hónapban már a Dracula Openen is bemutatta képességeit, és Bogdalik Csaba ellen pontozásos sikert aratott. A középsúly (75kg) másik döntőse a várakozásoknak megfelelően a junior korcsoportból frissen felkerült Dóka Zalán lesz, aki magassági fölényét remekül használta ki, és Szűcs ellen parázs döntőt vívhat.

Ács József második napi értékelése

„A második napon már voltak parázs mérkőzések, mint például Kovács Bertalan-Kovács Bálint csatája, amelyen előbbi kezét emelték fel a magasba, de nagyon jó összecsapás volt, mindketten kitettek magukért. Horváth Richárd és Tóth György igazi közönségszórakoztató mérkőzést hozott össze, nagyon férfias küzdelmet láthattunk, amelyet pontozással Ricsi nyert meg. Oláh Levente, és Nileborg Krisztián is győzött a mai napon, várom a holnapi döntőket, sok izgalmas csatára van kilátás”

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események