hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Oláh Levente is a legjobb nyolc közé jutott az ifi Eb-n

Zsigó Csaba döntő fölényes győzelmét követően újabb magyar siker született a jereváni ifjúsági kontinensbajnokság második napján, ezt a junior Európa-bajnok Oláh Levente szállította. Levente győzelmével, akárcsak Csaba tegnap, már a legjobb nyolc közé jutott, és csak egy lépésre van az Eb-éremtől.

Oláh Levente a 2021-es junior Eb-címét követően a tavalyi évben már az ifik között gyűjtögette a tapasztalatait, és igyekezett erre az évre a lehető legjobbját nyújtani. Az idei kisebb sikereket követően remekül kezdte meg a jereváni versenyt, görög riválisa kemény volt, sokat szabálytalankodott, de Levi már rendelkezik azzal a rutinnnal, hogy az ilyen mérkőzéseket a maga javára fordítsa.

Kozák Kevin a mai napon ugyan vereséget szenvedett egy idősebb és rutinosabb orosz riválistól, de annak ellenére, hogy még csak most szokja a hosszabb, háromperces meneteket, voltak olyan pillanatai a mérkőzésnek, amikor ő irányított.

Összesen 275 ökölvívó vesz részt ezen az ifjúsági Európa-bajnokságon, és a legjelentősebb nemzetek közül sokan szerepelnek majd a versenyen. A magyar válogatott 14 tagja harcol az érmekért, és a sorsolás pozitív eredményeként Komjáthi Nóra, valamint Szira Zsófia egyaránt már biztosan felállhat a dobogó valamelyik fokára.

„Egy nagyon szoros összecsapáson győzött Levente a mai napon, igazi férfias küzdelem volt a ringben. A görög sokszor nyomta le Levi fejét, rutinos volt a rivális, és kemény is egyben, de versenyzőnk felül tudta múlni kemény testütéseivel. Gratulálunk Levinek, megyünk tovább az úton. Kozák Kevin pontozással kapott ki a mai napon, be kell vallanunk, orosz ellenfele jobb és rutinosabb is volt. Kevin még csak elsőéves az ifik között, idén felépítjük, hogy 2024-ben a legjobbat hozzuk ki majd belőle. Jól kezdte az első menetet, de sajnos sok testütést kapott be a második, és a harmadik menetben, az orosz akkor jobbnak bizonyult” – mondta Ács József az ifi fiúk második napi teljesítményéről.

A második napi eredmények:

Férfi 54 kg, a 8 közé jutásért: Kozák Kevin – Raszul Magomedov (orosz) 0:5

Férfi 60 kg, a 8 közé jutásért: Oláh Levente – Nikolaosz Kalivakisz (görög) 5:0

A magyar csapat harmadik napi párosításai:

Női 70 kg, a 4 közé jutásért: Kovács Nikolett – Alekszandra Frolova (orosz)

Férfi 63.5 kg, a 8 közé jutásért: Horváth Richárd – Abdelraouf Abdeljawad (izraeli)

Férfi 71 kg, a 8 közé jutásért: Nileborg Krisztán – Jion Anghelus (moldáv)

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események