Újabb négy magyar ökölvívó hagyta el győztesen a ringet a Nemzetek Junior Kupáján, amelyet ezúttal is a szerbiai Vrbas városa rendez meg. Gombai Dominik második sikerét aratta kér napon belül, de mindenki jól bokszolt a második versenynapon.
Gombai Dominik könnyed győzelmet aratott a montenegrói riválissal szemben az első körben, míg a másodikban egy hazai bokszolót múlt felül döntő fölénnyel. Horváth András, Tószegi Ferenc, valamint Bogdán Bence kicsit lassabban lendültek bele a mérkőzéseikbe, de időben ritmust váltottak, így minőségi ellenfeleket múltak felül a szerbiai eseményen.
Gombai mellett az 50 kilós súlycsoport másik magyarja, Benedek Péter egy szerb ökölvívó legyőzését követően a cseh Plachetka ellen is jó megoldásokat alkalmazott a második menetet követően, de ez most nem volt elegendő a győzelemhez. Mailát András számára is véget ért a verseny, a szerb riválisa a második menetben befejezte a mérkőzést.
„A második versenynap is pozitívan zárult a csapat számára, a hat ringbe lépő bokszolónk közül négy hagyta el győztesen a ringet. Gombai Dominik rögtön az első menet elején egy pontos testütéssel rövidre zárta a mérkőzést.
Benedek Péter a nyitómenetet elvesztette a technikás cseh versenyzővel szemben, azonban a másodiktól ritmust váltott, a harmadikra pedig ellenfelünk elfogyott, sokat szabálytalankodott. Ennek ellenére megosztott pontozással a cseh versenyzőt látták jobbnak a bírók.
Horváth András is kicsit álmosan kezdett, de a második, illetve a harmadik menetre tempót váltott, és bebiztosította a helyét a döntőben. Mailát András jól kezdett, de beszedett egy megrendítő ütést a második menetben, amely a mérkőzés végét jelentette számára.
Tószegi Ferencnek is egy menet kellett ahhoz, hogy megérezze a megfelelő ütőtávot, viszont utána háromszor is megszámoltatta a horvát ellenfelét. Zárásként Bogdán Bence egy igen dulakodós, rakkolós mérkőzésen megosztott pontozással tudta hozni a magyar csapat negyedik győzelmét,” nyilatkozta Törteli Ferenc a második szerbiai versenynapot követően.
A magyar csapat második napi eredményei:
50kg: Gombai Dominik – Nemanja Nikolics (szerb) – döntő fölényes győzelem az első menetben
50kg: Benedek Péter – Maximilian Plachetka (cseh) 1:3
52kg: Horváth András – Nikola Bogatinoszki (szerb) 4:1
60kg: Mailát András – Petar Szandics (szerb) – döntő fölényes vereség a második menetben
70kg: Tószegi Ferenc – Ivan Nekics (horvát) 3:1
80kg: Bogdán Bence – Vaszilije Kujundzics (montenegrói) 4:1
Lány 52kg: Rába Noémi – Katerina Krencilova (cseh) – mérkőzés nélkül
A magyar csapat harmadik napi párosításai:
Lány 48kg: Petrimán Patrícia – Szasa Berklovics (szerb)
Lány 75kg: Kapcsos Vivien – Zarina Tolibraj (kazah)
Fiú 48kg: Körömi Ábel – Dorian Kropog (cseh)
Fiú 60kg: Horváth Szabolcs – Strahinja Szamardzics (szerb)
Hajrá, magyar ökölvívás!
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347234330_257664453418127_1986539851580499299_n.jpg?resize=768%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347245062_576454884618710_6726779215677959719_n.jpg?resize=1024%2C768&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347250101_144206715313276_4048209635670360590_n.jpg?resize=1024%2C768&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347253029_1385950908911024_1279065361201161031_n.jpg?resize=768%2C1024&ssl=1)
![](https://i0.wp.com/www.boxing.hu/wp-content/uploads/2023/05/347406337_788855576277683_6936484257638919816_n.jpg?resize=1024%2C768&ssl=1)