hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]
hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

III. EURÓPA JÁTÉKOK, KRAKKÓ 2023 – Akilov Pylyp

Csapatbemutató – AKILOV PYLYP

A III. Európa Játékok június 20-án rajtol a lengyelországi Krakkóban. Tizenegy fős magyar csapat vehet részt az ökölvívó tornán, amely egyben az első kvalifikációs esemény is lesz a 2024-es párizsi olimpiára.

Akilov Pylyp a donbaszi régióban, Ukrajnában kezdett el bokszolni 11 évvel ezelőtt. 2016-ban és 2017-ben az ukrán ifjúsági versenyeken, nemzetközi tornákon tette le először a névjegyét, szépen, fokozatosan jutott előre a ranglistán.

2018 februárjában debütált a felnőttek között, az ukrán történelmi hősről, Bogdan Hmelnyickijről elnevezett versenyen rögtön aranyéremmel debütált. Az ukrán U22-es bajnokságon abban az évben bronzot szerzett, míg a felnőttek között egy évvel később megnyerte a lengyelországi Zygmunt Chychla emlékversenyt, amelyen a magyar válogatott is szerepelt a minszki Európa Játékok előtt.

2019-ben már az ukrán felnőtt bajnokságra is sikerült kiharcolnia a részvételt, két évre rá a Covid-19 hullámai közben bronzot nyert az U22-eseknél, valamint az elit mezőnyben is. 2022-ben érkezett Magyarországra, a felnőtt országos bajnokság megnyerését követően a Bocskai Emlékversenyen bronzig jutott.

Akilov nemcsak tagja volt a taskenti világbajnokságon szereplő magyar csapatnak, de a legtovább jutott, egészen a nyolcig menetelt két klasszis legyőzésével, és a negyeddöntőben az üzbég Alohon Abdullajev ellen is közel volt a sikerhez. Akilov eddigi sikereit a középsúlyban (75 kg) érte el, de ezúttal az Európa Játékokon már a félnehézsúlyban (80 kg) szerepel, amelyhez megvan a szükséges magassága. A kvótához neki is az elődöntőig kell eljutnia a lengyelországi Európa Játékokon.

▶️Akilov Pylyp adatlapja:

Születési idő: 1999. július 13.

Születési hely: Szoledar, Donbasz régió, Ukrajna

Magasság: 185 cm

Súly: 80 kg

Edző: Tóth Zsolt

Klub: átigazolás alatt

Lakhely: Hódmezővásárhely

Alapállás: jobbkezes

Ökölvívó példakép: Roy Jones Jr.

Hobbi, szabadidős tevékenység: edzés, együtt lenni a családdal

Kedvenc étel: gyümölcsök, Nutella

Kedvenc zene: Miyagi

Kedvenc film: Terminator

Kedvenc színész: nincs

Átlagos edzésidő hetente: 18 óra

Összes mérkőzésszám: legalább 150

Ökölvívást kezdte: 2012

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események