hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Lakos Regina és Bernáth Attila döntőt bokszolhat Belgrádban!

Lakos Regina, és Bernáth Attila személyében két döntősünk van a belgrádi felnőtt Európa-

bajnokságon, amely az elmúlt évek legjobb teljesítménye is egyben.

Lakotár Hannának nem volt könnyű ellenfele a legjobb négy között, a szerbek ifjúsági világbajnoka Sara Csirkovics várt rá. Nem sok jóra számíthattunk, ami Belgrádban zajlik az

Európa-bajnokságon, amely Szerbia történetének legeredményesebb versenyeként vonul be a sporttörténelembe, de nem elsősorban a teljesítmények miatt. Hanna mindent megtett

ezen a mérkőzésen, türelmes volt, sokat talált, de Belgrádban esélytelen volt a győzelem egy szerb ökölvívó ellen.

Lakos Regina élete sikerét érte el azzal, hogy a legjobb négy közé jutott a 70 kilósok között,

amely sajnos nem szerepel az olimpiai programban. Regina nagyon sokat fejlődött, szépen

alakul a rutin is nála, és egy legyőzhető ellenfelet kapott az elődöntőben, a fehérorosz Danyilcsik nem sok maradandót alkotott a mérkőzésen. Regina pontosabbnak bizonyult, és ezzel Európa-bajnoki döntőt bokszolhat a szerb fővárosban, amely az egész verseny egyik legkellemesebb meglepetése.

Hoffmann Réka a saját korosztályában rendre kiemelkedő eredményeket elérő moldvai Daria Kozorez ellen bokszolt az elődöntőben, és nyolc napot kellett várnia a bemutatkozásra. Réka többet ütött, gyorsabb volt, mint ellenfele az első menetben, de sajnos Kozorez minden támogatást megkapott ahhoz, hogy ezt a mérkőzést megnyerje, így versenyzőnk Eb-bronzéremmel a tarsolyában fejezhette be az összecsapást.

Bernáth Attila a kétszeres Európa-bajnok orosz Vaszilij Jegorov legyőzésével jutott be a legjobb négy közé, ahol a spanyolok tinije, az ifi Európa-bajnok Rafael Lozano Serrano várt rá. Attila nem hagyta magát kibillenteni a saját játékából és türelmesen várt a spanyol támadásokra, így Lozano veszítette el hamarabb a türelmét. Ez tökéletesen kedvezett Attilának, aki így Európa-bajnoki döntőt bokszolhat Belgrádban.

Virbán Gábor egyik legnagyobb célja teljesült akkor, mikor bejutott a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon, de mindent megtett annak érdekében, hogy egy világklasszis dolgát is

megnehezítse az elődöntőben. A Vb-ezüstérmes és címvédő francia Billal Bennama ellen egy számmal kisebbnek tűnt, de sebességben próbálta felvenni a versenyt és remekül bokszolt, de a nagyobb tudás előtt meg kellett hajolnia.

Kovács Ricsi nagyon jól bokszolt ezen a versenyen és ugyanúgy a legjobb négyig jutott, mint 2022-ben, és 2023-ban az Európa Játékokon. Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolga a 30 esztendős orosz olimpikon, Gabil Mamedov ellen, és nem tudta megoldani azt a kontrabunyót, amely sikert hozott neki oly sok alkalommal. Az orosz gyorsabb volt és Ricsi nem tudott kibontakozni megfelelően ezen a mérkőzésen, így harmadik bronzérmét szerezte meg két éven belül.

A magyar csapat nyolcadik napi eredményei a felnőtt Európa-bajnokságon:

Női 54kg, elődöntő: Lakotár Hanna – Szara Csirkovics (szerb) 0:5

Női 70kg, elődöntő: Lakos Regina – Arina Danyilcsik (fehérorosz) 4:3 (bout review)

Női +81kg, elődöntő: Hoffmann Réka – Daria Kozorez (moldáv) 1:4

Férfi 51kg, elődöntő: Bernáth Attila – Rafael Lozano Serrano (spanyol) 4:1

Férfi 54kg, elődöntő: Virbán Gábor – Billal Bennama (francia) 0:5

Férfi 63,5kg, elődöntő: Kovács Richárd – Gabil Mamedov (orosz) 0:5

Hajrá magyar ökölvívás!

Közelgő események