Hámori Luca: Az Ústí nad Labem-i torna pozitív visszajelzés volt

Hámori Luca nagyon erős felkészülést tudhat maga mögött, és a csehországi Grand Prix Ústí nad Labemben úgy nyert ezüstérmet, hogy három olimpikai indulóval bokszolt, és a döntőben is csak erősen véleményes vereséget szenvedett megosztott pontozással.

Női ökölvívásunk egyetlen olimpikonja, Hámori Luca kiválóan kezdte az esztendőt, és már a szeptemberi világbajnokságra készül teljes erőbedobással. Ústí nad Labemben az olasz Angela Carini, majd az amerikai Morelle McCane elleni sikerekkel biztosította be a helyét a 65 kg-os döntőben. A döntőben egy korábbi vetélytárs, a belga Oshin Derieuw megállította, de Luca élete egyik legjobb formáját mutatva magabiztosan bokszolt az egész versenyen.

Egyértelműen jó úton halad ahhoz, hogy megvalósítsa idei legfontosabb céljait, és immár a világ legjobbjai ellen is van győzelmi esélye.

„Az idén ez volt a harmadik nemzetközi versenyem, amelyen úgy éreztem, hogy kihoztam magamból a maximumot. A mostani versenyre való felkészülés nagyjából úgy nézett ki, hogy márciustól kezdve folyamatosan edzőtáborokban voltunk, és csak három-négy napokra mehettünk haza.

A felkészülés elején inkább az erősítésen volt a hangsúly, aztán ahogy közeledtünk verseny felé, már kezdtük a gyorsítást és a technikai munkát. A csúcsformát idén szeptemberre időzítjük a világbajnokságra, így Csehországba elsősorban azért utaztam ki, hogy megnézzem, hol tart a felkészülésem. Természetesen nyerni mentem, de a teljesítmény volt a lényeg ezúttal, és tudtam, hogy erős mezőnyre számíthatok. Eb-, valamint Vb-érmesek,

olimpikonok voltak az ellenfeleim és meccsről meccsre magabiztosabban bokszoltam, a ringben is egyre jobban éreztem magam.

Az első két mérkőzésem után izgatottan vártam a döntőt, hiszen ismert ellenfél várt rám, és vissza akartam neki vágni. Az egész mérkőzést élveztem és éreztem, hogy irányítani tudok, majd a harmadik menetben kihajtottam mindent magamból, ami bennem volt, hogy az én kezem emeljék a magasba. Bizakodva mentem oda a bíróhoz az eredményhirdetéskor, de sajnos most nem engem láttak jobbnak.

Hiszem, hogy valamiért ennek most így kellett lennie, csalódott nem vagyok, mert jól teljesítettem az egész verseny alatt, és megmutattam, hogy ott van a helyem az élmezőnyben.

Ez egy jó visszajelzés volt az elmúlt hetek munkájáról, biztos vagyok benne, hogy szeptemberre pedig meglesz a szükséges csúcsforma, és éremmel fogok hazatérni a világbajnokságról” – mondta Hámori Luca a csehországi versenyt követően.

Facebook
Twitter
LinkedIn