#70. Bocskai emlékverseny – Köszöntő

Tisztelt Résztvevők! Kedves Vendégeink!


Egy olyan sportesemény kerek évfordulóján köszöntöm Önöket, amelyet nemzetközi szinten is jegyeznek szakmai és rajongói szinten egyaránt. Olimpiai és világbajnokok, kontinens tornák győztesei, kiváló ökölvívók sokasága fémjelzi a verseny eddigi történetét. Az elmúlt hét évtized nemzetünk életében meghatározó jelentőséggel bír. Óriási technológiai fejlődés, tudományos előrelépés, társadalmi és politikai változások keretezik ezt az időszakot. Azonban, ha állandóságot keresünk, nem mehetünk el azon tény mellett, hogy 1956 óta a Bocskai István Ökölvívó emlékverseny minden évben megrendezésre kerül. Ikonikus sportversenyünk különleges helyet foglal el a cívisváros történelmében. Büszkék vagyunk arra, hogy Európa egyik legrégebbi ökölvívó megmérettetésének a házigazdái lehetünk. Biztos vagyok abban, hogy a magyar szövetséggel kialakított gyümölcsöző együttműködésnek köszönhetően idén még professzionálisabb versenynek lehetnek szemtanúi a helyszínen, valamint az élő közvetítésnek köszönhetően világszerte az érdeklődők. Önkormányzatunk stratégiai ágazatként tekint a sportra, és minden rendelkezésünkre álló eszközzel törekszünk arra, hogy színvonalas események házigazdái legyünk. Elkötelezettségünk, a folyamatos fejlesztések, valamint a kiváló szakmai munka pedig biztosítja azt, hogy a nemzetközi szövetségek minden alkalommal kifejezik elégedettségüket a szervezéssel kapcsolatban. Felelősséget érzünk a helyi bokszélet támogatásáért is, ezért létesítmény biztosításával, anyagi hozzájárulással, valamint sportolói ösztöndíjjal is segítjük a munkájukat. Ennel köszönhetően az emlékverseny otthona egyben a sportág egyik vidéki központja is, ahol több mint negyven gyerek utánpótlás képzése folyik hétről hétre több helyszínen.

Kívánok minden résztvevőnek sikeres versenyt,
vendégeinknek pedig kellemes időtöltést!


Dr. Barcsa Lajos
Debrecen Megyei Jogú Város
alpolgármestere

Facebook
Twitter
LinkedIn