Rajt a 70. TippmixPro Bocskai-emlékversenyen

A debreceni Oláh Gábor utcai sportcsarnokban tartott sajtótájékoztatót Debrecen városa, a Magyar Ökölvívók Szövetsége és a házigazda Debreceni Sportcentrum.

Dr. Barcsa Lajos alpolgármester a kedden kezdődő 70. nemzetközi TippmixPro Bocskai István-emlékverseny rajtja előtt a hagyományok fontosságára hívta fel a figyelmet és arra, hogy keddtől szombatig Európa egyik legrangosabb és legpatinásabb amatőr ökölvívótornáját rendezi meg a Hajdúság fővárosa.

Kovács István MÖSZ-elnök az első olyan Bocskaira készül, amely előtt a teljes esztendőt az ő vezetésével dolgozta végig a bokszszövetség. Hangsúlyozta, hogy a 240-nél több ökölvívónak több mint a fele külföldi, összesen a magyaron kívül 17 országból, bár hogy pontosan hányan, az természetesen majd csak a mérlegelés után derül ki.

Válogatottjaink mindenesetre teljes létszámban felvonulnak a debreceni ringben (a döntőkig mindjárt kettőben), ahol kedden és szerdán a selejtezőkre, csütörtökön és pénteken az elődöntőkre, ez utóbbi napon és szombaton (ekkor az M4 Sport+ is élőben közvetít) pedig a döntőkre kerül sor. A „teljes létszám” úgy igaz, hogy sorozatos vállsérülései után az olimpiai negyeddöntős, Eb-bronzérmes Kovács Richárd bejelentette, hogy befejezi ökölvívó-pályafutását, és a jövőben civil tanári pályára koncentrál.

Ezen kívül legjobbjaink, így a tavaly vb-érmes Akilov Pilip, a világbajnokságon kubait verő Kovács Kruzító, az Emanuele Renzini szövetségi kapitány szerint a világ öt legjobbja közé tartozó kis Szaka István vagy éppen az Európai Játékok-dobogós Hámori Luca mind ott lesznek – ráadásul, ha nem történik valami tragédia, jövő szerdán, a háromszoros olimpiai bajnok legenda, Papp László 100. születésnapján a budapesti Koltai Jenő Sportközpontban profiként is megmutathatják tudásukat.

A száznál is több magyar bunyóson kívül a debreceni szorítóba várják mások mellett az angolok, az azeriek, a franciák, a románok, a spanyolok, az ukránok és a walesiek legjobbjait is – összesen 19 ország öklözői lesznek ott a kedd reggeli mérlegelésen. 14 órakor megnyitóval kezdődik a monstre, ötnapos program, az idei szezonrajt a mieinknek, akiknek fél év múlva, szeptemberben rendezik az esztendő fő versenyét, a szófiai Európa-bajnokságot.

70. NEMZETKÖZI TIPPMIXPRO BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY, DEBRRECEN

A program

Március 17., kedd, 14: selejtezők

Március 18., szerda, 13: selejtezők

Március 19., csütörtök, 14: selejtezők, elődöntők

Március 20., péntek, 13 és 16: elődöntők, döntők

Március 21., szombat, 16: döntők (tv: M4 Sport+)

Facebook
Twitter
LinkedIn