Visszatekintés: A legendás Adler Zsigmond 1925-ben nyert magyar bajnokságot

December 11-én rajtol a 101. felnőtt ökölvívó magyar bajnokság a Gerevich Alaldár Nemzeti Sportcsarnokban. A torna kezdete előtt a múlt bajnokságaiból idézünk fel néhány pillanatot, ezúttal Adler Zsigmond 1925-ös magyar-bajnoki sikerét. Az 1923-as első felnőtt magyar bajnokságot követően a másodikra két év kihagyással került sor 1925-ben. 1926-tól kezdve minden évben megrendezésre került a felnőtt ökölvívó […]

Összesen 54 klub 212 versenyzője nevezett a 101. felnőtt országos bajnokságra

A hétvégén lezárultak a nevezések az esztendő utolsó fontos magyar eseményére, a 101. Papp László felnőtt országos magyar bajnokságra. Az összesítéseket követően az már biztos, hogy 54 egyesület 212 ökölvívója vehet részt majd a budapesti Ob-n. A felnőtt magyar bajnokságra a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban kerül sor december 11. és 14. között, ezúttal is négynapos […]

Papp Lacinak állít emléket a Déryné Társulat új produkciója

Papp Laci sportolói pályafutása legnagyobb tragédiáját vitte színpadra a Déryné társulat Kis Domonkos Márk rendezésében, a háromszoros olimpiai bajnok, legendás ökölvívó eltiltásának 60. évfordulóján. Az előadás a ’60-as évek Magyarországának kirakatvilágába kalauzol. A történet középpontjában a profi világbajnoki mérkőzésre készülő Papp László áll. Papp Laci és Adler Zsigmond 1964. novemberében felkeresi Biszku Bélát, a Központi […]

Magyar Ökölvívó Szakszövetség Igazolási és Átigazolási Bizottsága 2024. december 02. napján hozott Határozatai

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség Igazolási és Átigazolási Bizottsága a MÖSZ Nyilvántartási-, Igazolási – és Átigazolási Szabályzata alapján a mai nappal 3, azaz három hivatalosan benyújtott átigazolási kérelemben hozott egyhangú támogató határozatot az alábbiak szerint: 01/2024. (12.02.) MÖSZ IÁB HATÁROZATAÁTIGAZOLÁS ENGEDÉLYEZÉSÉRŐLMagyar Ökölvívó Szakszövetség Igazolási és Átigazolási Bizottsága egyhangú IGEN szavazatával engedélyeziSZAKA ISTVÁN(átadó sportszervezet: Újpesti Torna Egylet)átigazolását […]

2024.12.11-14. – Papp László Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnokság – tájékoztató és előzetes nevezések

Tisztelt Sportvezetők és Edzők!  Ezúton küldjük a 2024.évi Papp László Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnoksággal kapcsolatos tájékoztatót, ami magába foglalja a versenyre vonatkozó specifikus szabályokat, valamint a bajnokságra beérkezett előzetes nevezéseket nemenként és súlycsoportonként összesítve. Csatolmányban küldjük a módosított versenykiírást, amelyben Elnökségi határozat alapján ( 51/2024.(11.24.) ) a női versenyzők részére a fejvédő használata kötelező. Kérünk […]

Dzsurov, Hodak, Oláh és Gémes a Hell Boxing Kings utolsó elődöntősei

A Hell Boxing Kings negyeddöntőinek negyedik, és egyben utolsó felvonása egy újabb marketing és szakmai siker volt a DVTK Arénában Miskolcon, amelyen eldőlt az utolsó négy elődöntős személye is. Súlycsoportonként a legjobb nyolc ökölvívó jutott be a Hell Boxing Kings a selejtezőkön, és a 32 továbbjutó bokszolóból összesen nyolcan kezdték meg a menetelésüket november 10-én, […]

MET – Etika I és II decemberi pót események

12.12. 10 óra – Etika a sportban I, Gyermekvédelemi ismeretek (pót)  Jelentkezési határidő: 2024.12.11. 12 óraRegisztrálni az eseményekre a fenti linken lehet 12.04-től!A csatolmányban található tájékoztatót kérjük feltétlenül elolvasni ! 12.17. 10 óra – Etika a sportban II, Gyermekvédelemi ismeretek (pót)  Jelentkezési határidő: 2024.12.11. 12 óraRegisztrálni az eseményekre a fenti linken lehet 12.04-től!A csatolmányban található tájékoztatót kérjük […]

ÖKÖLVÍVÁS IRÁNT ELHIVATOTT SPORTSZAKEMBEREK FIGYELEM!

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség pályázatot hirdet Sportigazgató és Versenyigazgató munkakörök betöltésére, a pályázati kiírások az alábbi linkről PDF formátumban szabadon letölthetők. A pályázatok beadási határideje 2024. december 10. 16:00 óra. A benyújtott pályázatokról vezetői véleményezést követően a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Elnöksége dönt. Az érvényes pályázati anyagokat az [email protected] címre kérjük határidőre eljuttatni! Sikeres pályázást kíván, Magyar Ökölvívó Szakszövetség

Emlékeztető!

December 1-ig lehet nevezni a 2024. évi felnőtt ökölvívó magyar bajnokságra. Hajrá magyar ökölvívás!