Önkénteseket várunk az U23 Európa-bajnokságra

Ezúton szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy 2025. november 23–29. között a budapesti BOK Csarnokban rendezzük meg az U23 ökölvívó Európa-bajnokságot, amely nagy jelentőségű sportágunk utánpótlásának fejlesztése szempontjából. Más nemzetközi sporteseményekhez hasonlóan az U23 ökölvívó Európa-bajnokság sikeres lebonyolításához is önkéntesek közreműködésére van szükségünk. Ez kiváló lehetőség arra is, hogy az egyesületeinkben sportolók, a szülők, a […]

Váradi Sándor bronzérmes az U19-es Eb-n

Az utolsó még versenyben lévő magyar ökölvívó, Váradi Sándor pontozásos vereséget szenvedett junior-világbajnok lengyel ellenfelétől az ostravai U19-es Európa-bajnokság elődöntőjében, így bronzéremmel zárt. A magyar csapat öt női, valamint hét férfi versenyzővel vett részt az U19-es Európa-bajnokságon, amelyen a 2007-ben, illetve a 2008-ban született ökölvívók vehettek részt Csehországban. A könnyed selejtezős győzelmét követően Váradi Sándor […]

Észak-Írországban az U23-as válogatott

Szerdán elutazott Belfastba a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U23-as válogatott. Nagy Zoltán MÖSZ-sportigazgató tájékoztatása szerint a csapat háromnapos nemzetközi tornán vesz részt, amelyet körmérkőzéses lebonyolításban rendeznek. Magyarországot 19 versenyző képviseli az eseményen, ahol Íroroszág, Anglia és Ulster tartomány válogatott versenyzői is kesztyűt húznak. A felnőtt vb-résztvevő Kovács Kruzitó (60 kg) betegsége miatt nem utazhatott a […]

Indul a jegyértékesítés az U23-as Eb-re

A budapesti U23-as Európa-bajnokság küzdelmei hat versenynapon át zajlanak, 2025. november 23. és 26., illetve 28. és 29. között a BOK A-csarnokában, ezeken várhatóan több mint 350 férfi és nő vesz részt több mint 30 európai országból. A jegyek általános értékesítése 2025. október 7-én, kedden kezdődik az u23budapest.funcode.hu oldalán.     I. kategóriaBRUTTÓ ÁR II. kategóriaBRUTTÓ ÁR […]

Sorsolátak Ostravában, az U19-es Európa-bajnokságon

A technikai értekezlettel és a sorsolással megkezdődött az ostravai U19-es Európa-bajnokság, és eldőlt, hogy tizenkét ökölvívónk kik ellen kezdi meg menetelését a versenyen.A magyar csapat összesen öt női, valamint hét férfi versenyzővel vesz részt az U19-es Európa-bajnokságon, amelyen a 2007-ben, illetve a 2008-ban született ökölvívók vehetnek részt Csehországban.A verseny technikai értekezlete alapján 33 ország 105 […]

Tizenkét ökölvívónk vesz részt az U19-es Európa-bajnokságon

A felnőtt világbajnokságot követően sincs megállás a nemzetközi ökölvívóprogramban, az U19-es Európa-bajnokság lesz az első a sorban, amelyet a csehországi Ostrava városa rendez majd meg szeptember 28. és október 10. között.A magyar csapat összesen öt női, valamint hét férfi versenyzővel indul az U19-es Európa-bajnokságon, amelyen a 2007-ben, illetve a 2008-ban született ökölvívók vehetnek részt Csehországban. […]

Emléktábla Bugner József szőregi szülőházának falán

Szerda délelőtt emléktáblát helyeztek el Joe Bugner szőregi születésű ausztrál ökölvívó-legenda egykori lakóházának falán. A szeged-szőregi megemlékezésen Kovács István, a Magyar Ökölvívók Szövetségének elnöke, Erdei Zsolt, a Veterán Bunyósok Alapítványának elnöke és Avramov András, Szőreg önkormányzati képviselője méltatta a fénykorában a nagy Muhammad Alival és Joe Frazierrel is megmérkőző bokszlegendát, Joe Bugnert, azaz Bugner (Kreul) […]

Akilov Pylyp: Nagy céljaim vannak 2026-ra is

Akilov Pylyp tizenhat év után nyert érmet egy felnőtt világbajnokságon Magyarországnak, 2009-ben Káté Gyula szerzett vb-bronzot, ezt ismételte meg a félnehézsúlyú ökölvívó, ráadásul olimpiai súlycsoportban. Az idei csehországi Grand Prix-t megnyerő Akilov Pylyp nagyon magabiztosan kezdett a venezuelai Diego Andres Pereyra ellen a legjobb harminckettő között, ezt folytatta a szintén párizsi olimpikon azeri Murad Allahverdiyev […]

Emanuele Renzini-interjú a Nemzeti Sportban

Emanuele Renzini szövetségi kapitány vb-értékelő interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelyben Akilov Pylyp érméről, Kovács Kruzitó és Szaka István remekléséről, a Los Angeles-i olimpiáig vezető útról, a központi edzőtáborok szükségességéről és arról is beszélt, hogy Hámori Luca világbajnok lett volna, ha…

Elköltözött a Magyar Ökölvívók Szövetsége

Az egyesületek figyelmébe! A Magyar Ökölvívók Szövetsége szeptember 15-től a Dózsa György útról új székházba költözött. A MÖSZ új címe: 1126 Budapest, Derkovits u. 10. A szövetség vezetékes telefonos elérhetősége a régi (+36 1 4606879), a MÖSZ faxszáma megszűnt. Hajrá, magyar ökölvívás!