Huszonhat ország ökölvívói szerepelhetnek az augusztusi serdülő Európa-bajnokságon

A serdülő csapat Dorkó Péter vezetésével már megkezdte a felkészülést a korosztályos Európa-bajnokságára, amelyre a törökországi Erzurum városában kerül sor augusztus 10-e és 21-e között. Az első versenynapra augusztus 12-én kerül sor, míg a szünnapot követően a döntőkre pedig nemzeti ünnepünkön, 20-án. A Török Ökölvívó Szövetség rendezte májusban a női világbajnokságot, míg rövid időn belül […]

Kemény munka vár az Európa-bajnokság előtt a junior fiú válogatottra

Ökölvívás: kemény munka vár az Eb előtt a junior fiúválogatottra A hazai juniorkorú ökölvívók számos alkalommal bizonyíthatták tudásukat az év első felében, amely során bőven volt esélyük arra, hogy kivívják a helyüket a korosztályos válogatottban. Többek mellett az utánpótlás Magyar-kupán és a gyergyószentmiklósi Gheorgheni Openen is helytálltak, a java azonban csak most jön számukra: szeptemberben […]