hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Információk

65. NEMZETKÖZI BOCSKAI ISTVÁN-EMLÉKVERSENY

Történet

A Bocskai István-emlékverseny Európa egyik legpatinásabb és legrangosabb amatőr ökölvívótornája. Az elsőt még 1942-ben rendezték, kisebb szünet után az ötvenes évek végén indult újra, eleinte kis regionális tornaként, amely a hetvenes évek végétől országossá nőtte ki magát, a rendszerváltozás környékén vált nemzetközivé, a kilencvenes évek végére pedig a kontinens (egyben a világ) első számú boksztornáinak egyikévé.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség tizenkét évvel ezelőtt elhatározta, hogy megpróbálja a kontinens legerősebb nemzetközi tornájává tenni a debreceni Bocskai emlékversenyt. Az elmúlt években mindig rendkívül erős mezőny gyűlt össze a Hajdúságban, és Európa élmezőnyébe került a Bocskai mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve.

Mind az öt kontinens részt vett az elmúlt időszak Bocskai emlékversenyein, olyan távoli nemzetek, mint Ausztrália, Botswana, Thaiföld, Mauritius, Ghána, Dél-Korea, Brazília vagy Kína is szerepelt Debrecenben. A legerősebb nemzetek mindegyike, így Kuba, Oroszország, Üzbegisztán, Kazahsztán, Ukrajna, Anglia, Törökország, Franciaország, Olaszország, és Németország egyaránt szerepeltek már a Bocskain.

Az elmúlt években a londoni olimpiai bajnokok közül öten – a kínai Cou Si-ming, a kubai Robeisy Ramirez, az angol Luke Campbell, a kubai Roniel Iglesias, és a szintén angol Anthony Joshua – is szerepeltek a Bocskain, míg Rio aranyérmesei közül pedig hárman vettek részt korábban Debrecenben.

A 2015-ös Bocskai emlékversenyen ifjúsági Európa-bajnokunk Gálos Roland és a kétszeres Eb-bronzérmes Varga Miklós megnyerték súlycsoportjukat hazai környezetben, ráadásul a 19 éves Gálos Roland a negyeddöntőben a 2014-es Ázsia Játékokon aranyérmes mongol Dorjnyambuu Otgondalai ellen is jobbnak bizonyult. A fináléban már fáradtabban bokszolt, de a szintén fiatal ukrán Timur Beljak sem tudta végül megállítani a bajai versenyzőt. Máté Attila tanítványának, Varga Miklósnak sem jutott könnyű ellenfél a fináléban, az egyiptomi Mahmoud Abdelaal ellen keményen meg kellett harcolnia az első helyezésért Debrecenben. A magyar válogatott harmadik aranyérmét a szupernehézsúlyú Bernáth István szerezte meg.

A Bocskai emlékversenyen három súlycsoportban is két részre kellett osztani a mezőnyt a sok induló miatt, amelyre a verseny történetében második alkalommal volt példa 2016-ban. A versenyt sok nemzet használta aktív felkészülésnek az olimpiai kvalifikációs versenyek előtt két évvel ezelőtt. A későbbi riói olimpia több kulcsfigurája, érmese részt vett a 60. Bocskai emlékversenyen, amelyen a magyar válogatott hét érmet szerzett, köztük Nyéki Georgián (64kg), Bacskai Balázs (69kg) és Sávoly Gergő (91kg) révén három elsőséget is.

A 2017-ben 61. alkalommal kiírt Bocskai emlékversenyen olyan jelentős boksznemzetek vettek részt, mint Oroszország, Kazahsztán, Kína, Anglia, és Ukrajna, de ennek ellenére a magyar válogatott három aranyérmet szerzett Debrecenben. A hajdúsági versenyen ezúttal Virbán Gábor (49kg), Szaka István (52kg) és Könnyű Richárd (64kg) nyakába került aranyérem. Mindhárman neves riválisokat, köztük angol, orosz és kazah ökölvívókat legyőzve léphettek fel a dobogó legfelső fokára.

A 62. Bocskai emlékversenyen három évvel ezelőtt a magyar válogatott három aranyérmet gyűjtött be, Nagy Tímea (75kg) a nőknél, míg Szaka István (52kg), és Gálos Roland (60kg) a férfiak mezőnyében lett a legjobb. Magyarország további négy ezüst-, és tíz bronzérmet szerzett a tavalyi megmérettetésen, amelyen a külföldi nemzetek közül Kazahsztán, Anglia, Ukrajna, Fehéroroszország, Románia és első alkalommal Koszovó is szerzett aranyérmeket.

A 63. Bocskai emlékversenyen 27 nemzet képviseltette magát 2019-ben, és olyan nagyhatalmak, mint Oroszország, Kazahsztán, Anglia, Ukrajna, Thaiföld, Franciaország, Olaszország, Tajvan, Irán, és Örményország is elküldte ökölvívóit. A magyar csapat két arany-, egy ezüst-, és tizenegy bronzéremmel zárta a Bocskai emlékversenyt két évvel ezelőtt. A magyar első helyezéseket a fiatal tehetségek, Bernáth Attila (52kg), és Cservenka Róbert (75kg) gyűjtötték be.

A 2020-as Bocskai emlékverseny összefoglalója

A 64. alkalommal megrendezésre került debreceni Bocskai emlékversenyen a közönség magas színvonalú mérkőzéseket, világklasszisokat és magyar sikereket is láthatott. A magyar válogatott ezúttal egy arany-, két ezüst-, és négy bronzéremmel zárta a rendkívül erős Bocskai emlékversenyt, ezek közül a hölgyek két medáliával járultak hozzá az éremgyűjteményhez. 

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) nemzetközi versenye 2020-ban is februárban zajlott. A Bocskai István emlékversenyre több kontinens képviseletében érkeztek versenyzők Debrecenbe, amely ötnapos eseménnyé nőtte ki magát és továbbra is Európa egyik legerősebb tornájának tekinthető.

Az olimpiai kvalifikációs évben több nemzet válogatónak használta a Bocskai István emlékversenyt. A 64. alkalommal megrendezésre került Bocskai emlékverseny méltó volt az elmúlt évek hagyományaihoz, és a neves eseményen a debreceni közönség erős mezőnyt tekinthetett meg miután négy földrészről érkeztek a versenyzők hazánkba. Harminc nemzet képviseletében 62 női és 157 férfi ökölvívó vett részt, azaz összesen rekordot jelentő 219 versenyző szerepelt a Bocskai emlékversenyen.

A magyar válogatott üzbegisztáni, kubai és kazahsztáni edzőtáborokkal készült a megelőző hónapokban a londoni Európai Olimpiai Kvalifikációs Versenyre, és a Bocskai emlékverseny ennek egy fontos állomása volt. A Bocskai emlékversenyt követően a magyar válogatott Angliában szerepelt edzőtáborban a hónap második felében, amely már az utolsó ráhangolódás volt az olimpiai kvótaszerző versenyre.

A bajai Gálos Roland 2013-ban ifjúsági Európa-bajnoki címmel hangolt a felnőtt karrierjére, és az elmúlt időszak kemény megpróbáltatásait követően aranyéremmel ünnepelte a Bocskai emlékversenyt visszafogyasztva az 57 kilós mezőnybe. Gálos Tamás tanítványa a tavalyi világbajnokságon már legyőzött dán Frederik Lundgaard Jensen elleni sikeres indítását követően további három sikert könyvelhetett el. A botswanai George Molwantwa, a 2016-os ifjúsági világbajnok indiai Sachin Siwach Singh és a WSB-ben remeklő francia Samuel Kistohurry sem tudta végül az aranyig menetelő Gálost megállítani.

Nagy Lajos tanítványa, a nyíregyházi Kovács Richárd a 2017-es harkovi Európa-bajnokságon a legjobb nyolcig jutott, majd a hamburgi világbajnokságon is nyert összecsapást. A 22 éves regnáló magyar bajnok az Ifjúsági Ázsia-bajnoki ezüstérmes indiai Ankush Dahiya, az orosz Borisz Sikunov és a 2017-es világbajnok francia Sofiane Oumiha búcsúztatásával jutott el a döntőbe. A fináléban a Vb-bronzérmes és tavalyi Európa Játékok győztes Dmitrij Aszanov ugyan jobbnak bizonyult, de Ricsi ezüstérme a 63 kilóban így is roppant értékes siker volt 2020-ban. 

Salánki László tanítványa, a debreceni Nagy Tímea hosszú évek óta az egyik legsikeresebb magyar női versenyző a Bocskai emlékversenyen. A korábban két világbajnokságon is bronzérmet szerző ökölvívó az olimpiai 75 kilóban szerepel a legfontosabb eseményeken immáron évek óta, és rutinja egészen a döntőig repítette. Az anyai szerep mellett kemény munkát végző Timi az ukrán Oleszja Kriszjuk ellen bemelegített, majd egy roppant nagy skalppal gazdagodott a gyűjteménye, miután legyőzte a kazahok olimpiai bronzérmesét, Marina Volnovát. A rutinos középsúlyú magyar versenyző a kétszeres világbajnok orosz Zenfira Magomedalijeva nagyobb tudása előtt meghajolni kényszerült a döntőben, de ezüstérme szép siker volt egy évvel ezelőtt.

Seres Attila tanítványa, a vecsési Szűcs Szabina (57kg) dán ellenfelét legyőzve jutott a legjobb négy közé, ahol szoros mérkőzésen maradt alul a Vb-ezüstérmes orosz Ljudmilla Voroncova ellenében, és bronzérmet vehetett át. Szabina fizikailag sokat lépett előre, és a 2021-es világkvalifikációs tornán okozhat meglepetéseket.

Kovács Ricsi legnagyobb hazai ellenfele Fodor Milán (63kg) két győzelmet követően az elődöntőben kisebb sérülése miatt már nem tudott bokszolni, így ő is bronzéremmel zárt. Kétszeres olimpikonunk Harcsa Zoltán szintén két remek győzelmet aratott Debrecenben, és bronzérmet vehetett át a Bocskai emlékversenyen mielőtt visszavonult volna. A kőszegi Hámori Ádám (91kg) a 2019-es minszki Európa Játékokon az éremért folyó csatában a horvát Toni Filipi ellen maradt alul, amelyért Debrecenben visszavágott, így ő is gyarapította a magyar éremkollekciót.

Indulók

Magyarországot gyakorlatilag valamennyi számottevő ökölvívója képviseli a Bocskain (kivéve a koronavírusos 57 kg-os bajnok Virbán Martint és a vállsérüléssel küszködő 91 kg-os Hámori Ádámot), a szövetségi kapitányoknak lesz kire figyelniük a mérlegelés és a sorsolás után, a közelgő olimpiai kvalifikációs tornák előtt.

A kontinens legjobbjai közül itt lesznek az angolok, a franciák, az olaszok a törökök és a spanyolok is, de jönnek a világ egyik legnagyobb boksznemzetét képviselő kazahok is, összesen több mint húsz ország ökölvívói.

Résztvevő országok száma: 23 (Algéria, Anglia, Wales, Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Franciaország, Georgia, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kazahsztán, Lengyelország, Litvánia, MAGYARORSZÁG, Moldova, Olaszország, Románia, Spanyolország, Szerbia, Szlovákia, Törökország)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/65_-Bocskai_Istvan_Emlekverseny_-Resztvevo_orszagok.pdf

Résztvevők száma: 218 (148 férfi + 60 nő)

Magyar résztvevők: 68 (53 férfi + 15 nő)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/65_-Bocskai_Istvan_Emlekverseny_-magyar_resztvevok.pdf

Olimpiai kvalifikáció

Kevesebb mint fél év van hátra Tokióig, a tavaly márciusban hirtelen félbeszakított, idén áprilisra kiírt londoni olimpiai selejtezőt a héten újabb egy hónappal elhalasztották, és még pontos helyszíne sincs. Várhatóan májusban rendezik meg.

Érthető, hogy mindenki ötkarikás szemüvegen át is nézi a debreceni produkciót. Van, aki már kvótával a zsebében (a mieink közül egyedüliként ezt a bajaiak 57 kg-os öklözője, Gálos Roland mondhatja el magáról), van, aki reménykedve, hogy az utolsó két esély (a júniusi párizsi világselejtező a másik) valamelyikét sikerül megragadnia. A férfiaknál Fodor Milán (63 kg), a nőknél Pribojszki Kata (60 kg) egy-egy, Nagy Tímea (75 kg) két győztes meccsre áll a tokiói repülőjegytől. Tokióban nyolc férfi és öt női súlycsoportban rendeznek olimpiai tornát, összesen 186 kvóta elérhető, súlycsoporttól függően 16, 18, 20, 22, 24, 26 vagy 28.

Magyar olimpiai kvóták száma: 1 (Gálos Roland, férfi 57 kg)

A hátralévő kvalifikációs tornák

Európai selejtező: 2021. május (a pontos időpont és helyszín még nem ismert)

Világselejtező: 2021. június, Párizs (a pontos időpont még nem ismert)

AIBA

A NOB 2019 júniusában kivette a folyamatos vezetői válsággal küzdő Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (AIBA) kezéből az olimpiarendezés lehetőségét (a tokiói tornát lebonyolító testületnek egyebek mellett a korábbi olimpiai és profi világbajnok Kovács Kokó István is tagja) – december óta az orosz szövetség korábbi főtitkára, Umar Kremljov irányítja az AIBA-t. Az új elnök a döntők napján, február 12-én, pénteken Debrecen vendége is lesz – ahol nyilván a tavalyról 2021-re halasztott budapesti AIBA-kongresszusról is szót ejt majd Bajkai Istvánnal, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökével.

Biztonság

Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban és a közeli, nagyerdei szállodákban (Sport Hotel, Hotel Nagyerdő, Aquaticum Hotel) immár más sportágakban (pl. kosárlabda európai kupák, cselgáncs Grand Slam, úszó ISL-sorozat) idehaza is bejáratott módon „buborékban” él szűk egy héten át a torna összes hivatalos résztvevője. Annak ellenére, hogy az ökölvívás kontaktsport, mégis szeparáltan, a ringen kívül maszkban, folyamatos tesztelés mellett.

Nevezések

Férfi nevezések (pdf-ben letölthető)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/2021-BOCSKAI-FERFI-NEVEZES-1.pdf

Női nevezések (pdf-ben letölthető)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/2021-BOCSKAI-FERFI-NEVEZES-1.pdf

Emlékverseny – Versenyrend (pdf-ben letölthető)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/65_-Bocskai_Istvan_Emlekverseny_-Versenyrend_noi_ferfi.pdf

Emlékverseny – Versenyrend – módosított (2021.02.09.)

http://www.boxing.hu/wp-content/uploads/2021/02/65_-Bocskai_Istvan_Emlekverseny_-modositott_Versenyrend_noi_2021_02_10.pdf