hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Erős világbajnokságot, és jó szereplést vár a szövetségi kapitány

Április 10-24. között Lengyelországban kerül megrendezésre a férfi és női ifjúsági világbajnokság, amelyre eredetileg tavaly novemberben került volna sor, ám a pandémia a tervezett forgatókönyvet felülírta. A halasztás ugyanakkor nem érintette az eredeti korcsoport szerinti besorolást, így a 2003-ban született versenyzők mellett a 2002-ben napvilágot látott ökölvívók is ringkötelek közé léphetnek Kielce városában, annak ellenére, hogy ők elvileg idén már túlkorosnak számítanának.

Az eseményre minden földrészről érkeznek versenyzők, természetesen a Bocskai Emlékversenyen már megismert szigorú COVID-19 protokoll betartása mellett, amelyben a magyar szövetség példamutatóan járt el, de az AIBA-tól származó információk szerint több komoly boksznemzet is jelezte távolmaradását, illetve pár ország részvétele az utolsó pillanatig kérdéses lehet. Erre reagálva az Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) március hónap végéig kitolta a nevezési határidőt.

Szerencsére a magyar válogatott, már csak a földrajzi közelség miatt is, viszonylag problémamentesen el fog tudni utazni Lengyelországba. A csapatról, a válogatásról, a felkészülésről, a várakozásokról és a hangulatról Bertók Róbert szövetségi kapitányt kérdeztük. A szakember a következőket mondta el.

„A sok bizonytalanság után ebben az évben a lengyelországi világbajnokság után hét nagy nemzetközi tornán vehetnek majd részt az utánpótláskorú ökölvívóink. Természetesen a serdülő, junior és ifjúsági Európa-bajnokságon is részt vesznek majd a magyar öklözők. Ezen kívül ráadásul majd minden hétvégére esik majd egy hazai verseny. Nagyon optimistán várom az előttünk álló időszakot.” – kezdte Bertók, majd rátért az ifjúsági világversennyel kapcsolatos kérdéseinkre.

„A csapat összeállt, már csak 1-2 kérdőjel van. A férfiaknál 9 súlycsoportban indítunk versenyzőt, a hölgyeknél jelen állás szerint 5 kategóriában állunk rajthoz. Sok helyen két nevet is leadtunk, hogy ha esetleg valami nem várt esemény történik a felkészülés során, akkor a második számú versenyző is a legjobb formájában képviselhesse a magyar színeket Lengyelországban. Több körös volt a válogatás, és a vb halasztása miatt az első éves felnőtteket is számításba tudtuk venni, mint például Kis Leventét, Nagy Wilson, vagy Balogh Zsanettet” – jelentette ki a szövetségi kapitány. „Több mint 50 ország ökölvívói lesznek ott Kielcében, de a meghosszabbított nevezésnek köszönhetően még befuthatnak országok. Magas színvonalú, erős világbajnokságra számíthatunk!”

A magyar csapat felkészülésével kapcsolatban Bertók Róbert a következőket tartotta fontosnak elmondani.

„Március 29-től április 10-ig, vagyis az indulás pillanatáig a teljes, bő keret részt vesz a felkészülésen, hogy ha változtatásra kényszerülünk, akkor mindenki jó formában húzhassa magára a válogatott trikóját. Az összetartás első hetében a román válogatott is velünk lesz, így nemzetközi színvonalú kesztyűzésekkel tudnak majd a versenyzőink készülni. A csapattal a szakágvezetők fognak elutazni, vagyis Nagy Lajos és Varsányi Áron a férfiakkal, míg Finesz Ernő és Ancsin Kata a hölgyekkel, de a csapattal tart Törteli Ferenc is. Bízom benne, hogy nagyon jó állapotban lesznek a versenyzőink a világbajnokságon, ami a szereplésükön is visszaköszön majd. Az ifjúsági világbajnokság ideje alatt mi a felnőtt kerettel akkor már Tatán készülünk a belgrádi, illetve a cseh tornákra.”

Közelgő események