hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Pál – A bajnoki aranyérmet követően jövő héten kezdem a felkészülést a Bocskai emlékversenyre

A Budapesti Honvéd bokszolója, Kovács Pál idén nagyon sokat fejlődött, a belgrádi világbajnokságon két győzelemmel a legjobb tizenhatig jutott. Kovács Pali hagyományosan keményen edz, és 26 évesen kezd beérni a rengeteg elvégzett munka, ezt a magyar országos bajnokságon is bizonyította.

A győri országos bajnokságon az elődöntőben Lokár Márk ellen kemény csatát vívott, ellenfele nagyot harcolt ellene. A döntőben a profi táborból visszatérő szegedi Kis Máté ellen szintén egy nehéz összecsapásra számíthatott. Riválisa folyamatosan ment előre, rengeteget ütött, de Kovács Pál taktikai győzelmet aratott. A bajnokság még csak most ért véget, de Pali jövő héten már kezdi a felkészülést a Bocskai emlékversenyre.

„Napi két edzéssel készültünk a bajnokságra, összesen heti húsz órát edzettem a versenyre. A belgrádi két győzelmem nagy motivációt jelentett, így még nagyobb lendülettel álltam bele a felkészülésbe, amelynek meg is lett az eredménye.

Nagyon tetszett a győri szervezés, jól éreztem magam az országos bajnokságon. Az előző évben is ott voltunk az országos bajnokságon, így nem volt ismeretlen és idegen számomra a hely.

A legnehezebb mérkőzésem természetesen maga a döntő volt Győrött, Kis Máté egy hatalmas harcos, régóta ismerem, és igyekeztünk megfelelő taktikát kidolgozni ellene. Oldalra mozgásból védekezés, lábmunka, és feladatom volt hangsúlyos ütéseket bevinni Máté ellen.

Az első két menetben úgy gondolom, ezt elég jól sikerült megvalósítani, de az utolsó felvonásban már éreztem a fáradtság jeleit. Kemény mérkőzésem volt az elődöntőben is egy nappal korábban, így már éreztem, az utolsó menet nem volt a legdinamikusabb.

A barátaimmal összeültünk, és volt egy kis ünneplés a magyar bajnoki címet követően, valamint kaptam egy hét pihenőt is. Utána folytatódik a napi rutin, és a következő nagy esemény a februári Bocskai emlékverseny lesz, amelyre majd igyekszünk megfelelően felkészülni.

Január 7-én a klubommal Kékesre utazunk egy hétre, ahol kőkemény edzések lesznek, igyekszünk megalapozni a kondíciónkat. Célom nemcsak a Bocskain dobogóra állni, hanem a májusi Európa-bajnokságról is érmet hozni,” nyilatkozta a magyar válogatott egyik oszlopa, Kovács Pál.

Közelgő események