hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

World Boxing Tour első versenye lesz a február 8-án kezdődő 66. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny Debrecenben

Ma délután sajtótájékoztató keretében hangzott el, hogy az új, pénzdíjas World Boxing Tour első versenye lesz a február 8-án kezdődő 66. Bocskai István nemzetközi ökölvívó emlékverseny Debrecenben, ahol 20 ország mintegy 200 versenyzője lép majd ringbe.

Az ezüst besorolású viadal sajtóeseményén Kovács István, a nemzetközi szövetség (IBA) főtitkára elmondta, hogy a tornán 12 női és 13 férfi kategóriában rendeznek versenyeket, az összdíjazás pedig 100 ezer dollár lesz. A sajtótájékoztatón Balázs Ákos, Debrecen alpolgármestere megköszönte, hogy a Bocskai emlékverseny bekerült a World Boxing Tour sorozatba, amivel, mint mondta, sikerült előrelépniük, és a korábbiaknál is nagyobb presztízsűvé tenni az eseményt.
A budapesti tájékoztatón részt vett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség elnöke Umar Kremljov, aki többek között örömét fejezte ki, hogy Kovács István szülőhazájában lehet és már nagyon várja a Bocskait, ugyanis bízik abban, hogy minél több komoly tornát rendeznek a jövőben, olyat mint a hajdúsági viadal. Süllős Gyula, a MÖSZ alelnöke felidézte, honnan indult a Bocskai emlékverseny. Lelkes regionális versenynek induló kezdeményezés Európa eliteseményévé nőtte ki magát, nincs olyan boksznagyhatalom, amelyik a hosszú évtizedek alatt ne képviseltette volna magát a debreceni szorítóban. Tóth Zsuzsanna, a MÖSZ főtitkára a résztvevő országokról adott tájékoztatást, valamint a COVID-helyzet miatti védekezésről is beszélt, hiszen Debrecen város vezetése és a MÖSZ különös tekintettel ügyel a szervezési folyamatokban is a hatályos egészségügyi jogszabályi korlátokra.

Közelgő események