hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Tizennégy magyar tehetség szerepelhet a törökországi serdülő Európa-bajnokságon

A szakmai stáb döntése értelmében 14 magyar ökölvívó szerepelhet a közelgő serdülő Európa-bajnokságon, amelyet augusztus 10-e és 21-e között bonyolítanak le a kelet-törökországi Erzurumban. A lányokat négyen, a fiúkat tízen képviselik a korosztályos Európa-bajnokságon, amelyen a cél a nemzetközi tapasztalat megszerzése, valamint az érem is.

A magyar serdülő csapat Dorkó Péter vezetésével már július közepén megkezdte a felkészülést az Európa-bajnokságára, amelyre időben érkezik, hogy az akklimatizáció is rendben menjen. A szakmai csapat nem volt könnyű helyzetben az utazó keret kijelölésénél, és a válogatás több verseny eredményei, teljesítményei alapján történt.

A májusi Magyar Utánpótlás Kupán népes számú serdülő ökölvívó szerepelt, és ez volt egyben az első válogató is a serdülő Európa-bajnokságra. Az első Gyergyó Openen szerepelt a serdülő magyar válogatott júniusban, amelyet az erdélyi Godako Akadémia rendezett meg Gyergyószentmiklóson nagy sikerrel. A serdülő magyar válogatott tizenöt tagja közül hét is beverekedte magát a döntőbe, és öten aranyéremmel távozhattak az erdélyi városból.

A tartalékok nélkül összesen 378 ökölvívó nevezett a serdülő Európa-bajnokságra, így minden versenyző kemény küzdelmekre számíthat, és az esemény sokkal nagyobb lesz, mint az elmúlt évben, amelyet valamilyen szinten még érintett a koronavírus. Az első versenynapra augusztus 12-én kerül sor, míg a szünnapot követően a döntőkre pedig nemzeti ünnepünkön, 20-án.

Végül Albánia, Anglia, Azerbajdzsán, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észtország, Görögország, Grúzia, Horvátország, Írország, Izrael, Koszovó, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Moldova, Németország, Olaszország, Örményország, Románia, Skócia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország, és Ukrajna regisztrált a serdülő Európa-bajnokságra.  

A Török Ökölvívó Szövetség rendezte májusban a női világbajnokságot, míg rövid időn belül a következő esemény, a serdülő Európa-bajnokságnak is otthont adhatnak. A kelet-törökországi Erzurum városa korábban még sohasem rendezett ilyen fontos nemzetközi ökölvívó eseményt.

A tavalyi szarajevói serdülő Európa-bajnokságra is augusztusban került sor, amelyen a magyar csapat tagjai közül többen első alkalommal szerepelhettek a nemzetközi mezőnyben. A serdülő fiúk Jóni Rikárdó révén egy ezüstöt, valamint Deli Gergő jóvoltából egy bronzérmet szereztek. Hét lány képviselte a serdülő csapatot 2021-ben, közülük ketten éremmel térhettek haza, Budai Flóra egészen a döntőig menetelt, ahol ezüsttel gazdagodott, míg Varga Sára és Petrimán Patrícia egy-egy értékes bronzzal térhetett haza.

A serdülő Európa-bajnokságon résztvevő magyar csapat

Leány 42kg: Horváth Dzsenifer

Leány 44kg: Petrimán Patrícia

Leány 54kg: Kapcsos Bianka

Leány 70kg: Kapcsos Vivien

Fiú 42kg: Körömi Ábel

Fiú 44kg: Nagy Kornél

Fiú 46kg: Czifra István

Fiú 48kg: Dóró Levente

Fiú 50kg: Gombai Dominik

Fiú 52kg: Brázovics Tamás

Fiú 54kg: Frank Dominik

Fiú 57kg: Horváth Szabolcs

Fiú 60kg: Bangó Roland

Fiú 70kg: Berki Brendon

Közelgő események