hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Egy nap az utánpótlásért

Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizenkettedszer rendez konferenciát a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában.
Az esemény fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség részéről Svasznek Jenő, Ancsin Kata és Füzesy Zoltán vesz részt a konferencián.

A résztvevők kerekasztal-beszélgetést hallgathatnak meg az energia- és rezsiválság utánpótlássportra gyakorolt hatásairól, a megoldási javaslatokról Wladár Sándor úszószövetségi elnökkel, Gergely Istvánnal, a Budapesti Honvéd SE elnökével, Bodnár Péterrel, a kosárlabda-szövetség főtitkárával és Rózsa Józseffel, a Szolnoki Sportcentrum ügyvezető igazgatójával, a Sportiskolák Országos Szövetségének elnökével.
Zsiga Gyula, a kézilabda-szövetség utánpótlás-fejlesztési igazgatója a fiatalok lemorzsolódásának okairól, a tendencia megállításának lehetőségeiről tart előadást; Lévai Zoltán birkózóedző, valamint Keszthelyi Zsombor junior világ-és Európa-bajnok párbajtőrvívó pedig arról beszél, hogy realitás-e vagy vágyálom a mai világban a sportszerűségre törekvés, a Fair Play-re nevelés.
Szó lesz a fiatal sportolók erőnléti felkészítésének korszerű módszereiről, a fizikai fejlesztés általános problémáiról: a témát Sáfár Sándor, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem docense, a Nemzeti Sportügynökség projektigazgatója és Pozsonyi Zsolt erőnléti edző, a férfi vízilabda-válogatott szakmai stábjának tagja dolgozza fel.
Hogy mit tesz a Magyar Edzők Társasága a nevelőtrénerek karrierjének támogatásáért, azt Csabai Edvin, a szervezet sportigazgatója foglalja össze, Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó, motivációs tréner, sportesemény-tanácsadó pedig azt elemzi, hogy milyen munkaerőpiaci készségeket fejleszt egy-egy adott sportág, s ez ügyben miképpen edukálhatók a fiatalok, hogyan kapcsolható össze a vállalati versenyszféra és a sport.

Hajrá, fiatalok! 

Közelgő események