hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Pál – Az ünnepi időszakban is folyamatosan edzésben vagyok, 2023 fontos év lesz

A Budapesti Honvéd egyik legjobbja, Kovács Pál nagyon hosszú úton jutott el a nemzetközi sikerekig, de nyolc-kilenc év tapasztalat után már a legjobbak is számolnak vele. A tavalyi belgrádi világbajnokságon két mérkőzést megnyerő és a legjobb tizenhat közé jutó Kovács Pali idén sok sérülést szedett össze, de a miskolci magyar bajnokságon remek teljesítménnyel védte meg aranyérmét.

A félnehézsúly (80 kg) sokat erősödött idehaza az elmúlt egy évben, így Kovács Pali sikere ezúttal még értékesebb volt, mint 2021-ben. A 27 esztendős ökölvívó nem ül a babérjain az ünnepi időszakban sem és folyamatos edzésekkel készül a Bocskai emlékversenyre, valamint a 2023-as nemzetközi eseményekre.

„Jól éreztem magam az egész magyar bajnokságon, négy mérkőzésem volt, és szerencsére sikerült mindegyiket hoznom. Az első meccsem nem sikerült valami túl jól, mert elütöttem a kezem és a hüvelykujjamnál megzúzódott a kezem, de ennek ellenére sima győzelem volt a nyitómeccs.

A négy mérkőzés közül a másodikat tartom a legjobbnak, sokat kellett lábon dolgoznom és taktikusan bokszolni. Az elődöntőben Bárányi ellen inkább az erő dominált és úgy érzem, a második menetre sikerült felőrölnöm. Kihasználtam a sebesség adta előnyömet és be tudtam fejezni a mérkőzést idő előtt a harmadik menetben.

A döntő mérkőzés Krekó ellen nehéz volt, mert nem alakult ki folyamatos boksz, és nem éreztem megfelelően az ütőtávot. Amikor lezártam a szögeket, akkor meg tudtam állítani és szép találatokat vittem be testen és fejen is.

Az ünnepi időszakban edzeni fogunk végig heti 3-4 alkalommal, hosszabb futások is tervben vannak. 2023-ban teljes mértékben az Európa Játékokra koncentrálok, hogy kvótát tudjak szerezni. Tudom, hogy ez rengeteg munkát jelent, de semmi sem érdekel, meg akarom valósítani a céljaimat” – vázolta céljait Kovács Pál.

Közelgő események