hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Kovács Richárd – Technikailag sokat tesz a felkészülésemhez a tatai nemzetközi edzőtábor

Veres Roland mellett Kovács Richárd egy értékes bronzéremmel lett gazdagabb a jereváni felnőtt férfi Európa-bajnokságon tavaly májusban. A 25 esztendős Ricsi következő eseménye a Bocskai Emlékverseny lesz, mint a magyar csapat minden tagjának és már most készen áll a megmérettetésre.

Ricsi a tatai edzőtáborban készül a társaival együtt és szerencsére ezúttal semmi sem akadályozza a felkészülését. Két évvel ezelőtt a Bocskain a grúz Lasa Guruli ellen maradandót alkotott a döntőben és aranyéremmel örvendeztette meg a hazai ökölvívó rajongókat. Az idei évben ismét visszatér Debrecenbe, amelyet felkészülésnek és erőfelmérőnek szán az Európa Játékok előtt.

„Minden év elején nagy izgalommal várom a Bocskait, hiszen ez egy nagyon erős, és izgalmas nemzetközi verseny, amely hazánkban kerül megrendezésre. A három hetes edzőtáborunk Tatán jelenleg is zajlik és azt kell mondanom, rendkívül hasznos a Bocskai előtt. Több ország csatlakozott hozzánk, amelynek külön örültem, franciák, a norvégok, a svájciak és a litvánok is remek bokszolókkal rendelkeznek. Sajnos a franciák az én súlyomban most nem tudtak hozni versenyzőt, de ittlétük nagyon hasznos volt. A norvégok és a svájciak hoztak az én súlyomban edzéspartnert, és így a velük való edzés izgalmas volt és úgy érzem, technikailag sokat tett a felkészülésemhez.

A kisfiam feltöltött az ünnepek alatt, a magyar bajnokság után tudtam pihenni kicsit, és jó formában érzem magam. Nagyon várom a versenyt, hiszen ez egy remek felmérő lesz a világversenyek előtt, amelyek elsősorban a kvalifikáció miatt lesznek elsősorban érdekesek. Szeretnék magamból mindent kibokszolni a Bocskai Emlékversenyen, és a legjobb formámat hozni természetesen. Célom a dobogó legfelső foka, ahogy két évvel ezelőtt is. Tavaly sajnos a koronavírus betegség miatt nem tudtam megvédeni a címem, de idén azért megyek, hogy a dobogó legfelső fokán álljak ismét” – mondta Kovács Richárd.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események