hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Hámori Luca – Határozottabb vagyok és nagyobb az önbizalmam

Hámori Luca a Bocskai Emlékversenyen ezúttal nem szerzett érmet, de ennek ellenére előrelépett teljesítményben, továbbá saját bevallása szerint önbizalomban. A negyeddöntős veresége ellenére kezd beérni a 21 éves ökölvívó, a lengyel Aneta Rygielska ellen egyenrangú partner volt. Luca a csapat többi tagjához hasonlóan nem pihent a Bocskait követően, és az edzőtáborban már a márciusi világbajnokságra készül.

„Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is remek hangulatban telt a Bocskai Emlékverseny, nagyon sok ország vett részt ezen az eseményen, így a szurkolótáborok is nagyobbak voltak. Ez utóbbi kiváló élményt adott mindnyájunknak. Sajnos számomra nem úgy alakult a verseny, ahogy terveztem, de úgy gondolom, hogy az ilyen eseményeken szerzett tapasztalatokból lehet a legtöbbet tanulni. Az első meccsen egy szerb lánnyal találkoztam, akit korábban nem ismertem. Érződött a mérkőzésen, hogy kissé görcsösen kezdtem, de amint elszállt az izgalom, menetről menetre egyre jobban teljesítettem és uraltam a párharcot, amelyet így egyhangú pontozással sikerült megnyernem. Másnap az éremért egy nagyon jól ismert lengyel várt rám, Aneta Rygielska, akitől az elmúlt években már kétszer kikaptam. Tudtam, hogy kemény összecsapásra számíthatok, és ez a meccsünk volt a legszorosabb a véleményem szerint, de sajnos megosztott pontozással ismét őt látták jobbnak a bírók.

Ennek ellenére elégedett voltam a teljesítményemmel. Tudom, mi az, amin javítani kell, és ez motivációt ad a következő versenyekre. Korábban sokszor hiányzott az önbizalom, most fejben jobban össze tudtam rakni a mérkőzéseim, határozottabb voltam, és azon dolgozom, hogy mindenkit le tudjak győzni.

Nagyon sok jó bunyóst láttam a versenyen, és próbáltam kisebb-nagyobb taktikai fortélyokat ellesni tőlük Debrecenben. Nagyon vártam a thaiföldi lány mérkőzéseit, de sajnos az első mérkőzése után lesérült, így nem folytathatta a versenyt.

A sok tanulságot levonva, szeretném még az ütőerőm fejleszteni, és a technikai tudásomon csiszolni, hogy a következő versenyeken a lehető legjobb lehessek. A Bocskai után volt egy hetem otthon, de nem volt pihenés, napi kettőt edzettem, a felkészülést pedig a válogatottal is megkezdtem. A márciusi világbajnokság jó felmérő lesz a júniusi Európa Játékok előtt, amelyen a legjobb formám akarom hozni” – mondta Hámori Luca a Bocskai Emlékverseny után.

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események