hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Minden idők legeredményesebb ifjúsági Európa-bajnokságát zárta a magyar ökölvívósport Jerevánban

A magyar csapat ma érkezett haza a jereváni ifjúsági Európa-bajnokságról, amely az elmúlt másfél évtized legsikeresebb eseménye lett. A magyar éremtermés összesen egy arany-, négy ezüst-, és kettő bronzérem lett ezen a fantasztikus ifjúsági Európa-bajnokságon, amely garancia lehet a jövőbeli felnőtt sikerekre, és egy nagy lendületet adhat az összes versenyzőnek.

Az első ifjúsági (youth) Európa-bajnokságra 2009-ben került sor, miután a korcsoportokat a nemzetközi szövetség átnevezte, és azóta ez a jereváni esemény volt a legsikeresebb, így mindenki óriási tapsot érdemel a szereplésért. Nagy siker, hogy a tizennégy induló versenyzőnkből hét érmes lett, öten pedig a döntőbe is eljutottak az ifjúsági Európa-bajnokságon.

Ács József valamint Seres Attila vezetésével a magyar csapat kiemelkedő teljesítmény nyújtott az örmény fővárosban. A sikeres felkészülést a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke Kurtucz Csaba, a MÖSZ menedzsmentje, a tisztségviselők, a klubok, a klubedzők, és természetesen a szülők mindenben segítették, és külön köszönet a szülőknek, hogy a fiatalok csak és kizárólag a versenyzésre tudjanak összpontosítani.

Szira Zsófia ifjúsági Európa-bajnoki címe egy súlyos balesetet követően született, a 18 éves tehetség nemcsak felgyógyult a verseny kezdetére, de minden korábbi esélyest le is győzött, így karrierje legjobbját érte el. A lányoknál Kovács Nikolett három Európa-bajnoki bronzérmét követően ezüstig jutott ezúttal, míg a szintén második helyen végző Komjáthi Nóra, és Horváth Laura egyaránt pályafutása legnagyobb eredményét érte el.

A fiúknál Nileborg Krisztián több sérülésből érkezett az ifi Eb-re, ahol az első mérkőzésén rásérült a jobb kezére, de ennek ellenére három összecsapást megnyert, és az ezüstig menetelt. A döntője az orosz Matvej Varakin ellen lehetett volna fordítva is, de az ezüst is szépen csillog elsőéves ifiként. Zsigó Csaba élete legjobbját érte el a bronzzal, míg a 2021-es junior Eb-győztes Oláh Levente is visszatalált a sikeres útra a bronzéremmel. A csapat minden további tagja is előrelépett ezen a versenyen, érződik, hogy egy nagyon szép generáció épül a magyar ökölvívás számára.

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség ezúton gratulál szeretettel minden versenyzőnek, az edzőiknek, a kluboknak!

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események