hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. [email protected]

Bernáth Attila és Kovács Ricsi kiesett a taskenti férfi világbajnokságon

Négy magyar győzelemmel kezdődött a taskenti felnőtt férfi világbajnokság, amelyet sajnos két vereség követett a csütörtöki negyedik versenynapon.

Bernáth Attila a kétszeres Európa-bajnok bolgár Daniel Aszenov ellen kezdett már a harminckettő közé jutásért, és ennél azért el tudtunk volna képzelni egy fokkal könnyebb sorsolást is. A bolgár kezdte jobban a mérkőzést, de Attila folyamatosan javult percről percre, de a két intés eldöntötte az összecsapást, így versenyzőnk kiesett Taskentben.

Kovács Ricsi egy ismerős franciával bokszolt, Lounes Hamraoui kétszer győzte le versenyzőnket az elmúlt egy évben, és sajnos harmadik összecsapásukat is megnyerte. Ricsi taktikusan kezdett, de a hátránya tudatában többet kellett vállalnia, és nála is az intés eldöntötte a mérkőzést.

„Úgy gondolom, hogy Bernáth Attila nyerhetett volna a mai napon, de a mérkőzésvezető túlságosan kemény volt vele. A két fejelés miatt intéseket szedett össze, így nem volt esélye megnyerni az összecsapást. Kovács Ricsi is fejelés miatt kapott egy intést, láttam pár hibát, amelyet majd ki kell javítanunk, és más harcmodort kell alkalmazni nála” – foglalta össze a mai napot Hamid Tangribergenov.

„A bolgár ellenfél jobban kezdte az első menetet, Attilának kellett nagyjából két perc, hogy ráérezzen a mérkőzés ritmusára, de a bírók jogosan az ellenfélnek adták ezt a részt. A másodikban tovább javult Attila teljesítménye, ezt a menetet 3:2-re meg is nyerte. Többet kezdeményezett, és emelte az ütésszámot is, bár egy intést összeszedett. Teljesítménye tovább javult, és bizakodva vártuk a harmadik menetet, amelyben egy fejelés következtében felrepedt mindkét fiú. Attila megkapta második intését, és a bírók lepontozták a félbeszakadt mérkőzést” – mondta Régi Dániel Bernáth Attila mérkőzéséről.

„Mindhárman biztosak voltunk Ricsi első menetét követően, hogy megvan az első három perc, de megdöbbentünk, amikor láttuk, mind az öt pontozó 10:9-re adta a franciának. Ricsi többet kellett előre mennie, kockáztatnia kellett a hátrány tudatában, nem ment rosszul, de a bíró indokolatlanul intette, nem fejelt. Megette a bíró a francia sok panaszkodását, és ettől a pillanattól kezdve csak mentünk az eredmény után” – nyilatkozta Nagy Lajos a mérkőzést követően.

A magyar csapat negyedik napi eredményei:

51 kg, a 32 közé jutásért: Bernáth Attila – Daniel Aszenov (bolgár) 0:5

63.5 kg, a 16 közé jutásért: Kovács Richárd – Lounes Hamraoui (francia) 0:5

A magyar csapat ötödik napi párosításai:

57 kg, a 16 közé jutásért: Veres Roland – Jean Caicedo (ecuadori)

80 kg, a 16 közé jutásért: Kovács Pál – Robert Okaka (kenyai)

Hajrá, magyar ökölvívás!

Közelgő események