A serdülő csapatunk is nagy lendülettel készül a korosztályos Európa-bajnokságra.

A serdülő csapat folytatja a felkészülését a közelgő Európa-bajnokságra, amelyre egy hónappal később kerül sor az eredeti tervekhez képest. A 13 és 14 évesek Európa-bajnokságát is Bosznia és Hercegovina rendezi meg idén augusztus elején az olimpiai ökölvívó tornával párhuzamosan. A serdülő csapat számára az idei első fontos állomás, az Utánpótlás Magyar Kupa volt, amelyen a […]

Ács József: Nagy létszámmal tartjuk a június végi ifi összetartó tábort Budapesten.

Az ifjúsági csapat az év legfontosabb versenyére, a korosztályos világbajnokságra hamarosan elkezdi a felkészülést. Az ifjúsági világbajnokságon a 2006-os, valamint a 2007-es korosztály legjobbjai vehetnek majd részt Horvátországban október végén, valamint november elején. Ács József szakedző június 27-e és 30-a között egy összetartó tábort szervez a bővebb ifjúsági keretnek, hogy a nyáron is felmérhesse hol […]

Hámori Luca és Kovács Richárd Marosvásárhelyen folytatja az olimpiai felkészülést.

Július 26-án rajtol a párizsi olimpiai, ahol a Magyarországot három ökölvívó képviseli. A krakkói Európa Játékokon kvótát szerző Hámori Luca és Kovács Richárd ezen a héten a marosvásárhelyi Golden Belt nemzetközi tornán vesz rész, ami remek felkészülést biztosít a játékok előtt. „A nemzetközi tornán nem veszek részt, mert szeretnénk elkerülni az esetleges sérüléseket, a Marosvásárhelyen […]

Tizenhét érem a pozsonyi utánpótlástornán!

Az elmúlt héten Pozsonyban, az olimpiai reménységek nemzetközi tornán szerepeltek a magyar serdülő és junior válogatott keret tagjai. Az eseményen összesen nyolc ország sportolói mérkőztek meg, a magyar csapat 17 szerzett éremmel zárta a megmérettetést. „Összesen két korcsoport 18 versenyzőjével indultunk a pozsonyi tornán, ami természetesen nagyon hasznos volt, hiszen a serdülők és a juniorok […]

A jövő bajnokai már a jelenben csatáznak!

A hétvégén a 57 kilogramm felnőtt magyar bajnoka, Koloszár Valentin és a 60 kiló felnőtt magyar bajnoka, Oláh Levente csapott össze egymással a III. Bakony – Balaton Ökölvívó Kupán. A fantasztikus mérkőzést pontozással Oláh Levente nyerte meg. Gratulálunk fiúk! Hajrá, magyar ökölvívás!

Lakotár Hanna jól bokszolt, de taktikai vereséget szenvedett a kvótamérkőzésen

Lakotár Hanna két győzelmet követően sajnos a döntő mérkőzésen taktikai vereséget szenvedett ír ellenfelétől a bangkoki második olimpiai világkvalifikációs tornán, így lemaradt a párizsi olimpiáról. Lakotár Hanna döntő fölénnyel győzte le tádzsik ellenfelét az első körben, és Eb-bronzérmesünk örmény Jekatyerina Szicseva ellen is magabiztos volt a legjobb tizenhat között. Hanna következő ellenfele az ír Jennifer […]

Lakotár Hannának nem sikerült a bravúr

A bangkoki olimpiai világkvalifikációs torna zárónapján az 54 kilogrammos Lakotár Hanna az ír Jennifer Lehane ellen a párizsi olimpiai indulásért lépett ringbe. Hanna fantasztikusan küzdött a mérkőzésen, a győzelmet azonban nem sikerült megszereznie, az olimpiai kvótát nagy csatában az ír zsebelte be. Ezzel biztossá vált, hogy Magyarországot három ökölvívó, Hámori Luca (66kg), Kovács Richárd (63,5kg) […]

Élő közvetítés: Olimpiai világkvalifikációs torna, Bangkok, 10. versenynap

Az alábbi linken (egy ingyenes regisztrációt követően) élőben lehet követni az olimpiai kvalifikációs torna mérkőzéseit: https://olympics.com/en/sport-events Kezdés: 08:00 óra B – Ring: 2. pár, női 54 lg, az olimpiai kvótáért: Lakotár Hanna – Jennifer Lahena (ír) Hajrá Hanna!!! Hajrá, magyar ökölvívás!