hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Juhász Roland – Kollégáimmal a nap 24 órájában készek voltunk, hogy a Bocskain minden a terveknek megfelelően menjen

A 65. Bocskai István emlékverseny versenybíróságának elnöke ezúttal is a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Bíró Bizottságának elnöke, Juhász Roland volt. Munkáját nagyban segítette Sinkóné Ács Erika, Takács Boglárka, Sinkó Zoltán, Nagy Ferenc, Salamon László, Serfőző Attila, Simon Zoltán, Takács Péter és Kádár Sándor.

A Bocskai István emlékverseny a koronavírus járvány ellenére is zökkenőmentesen zajlott, amely a magyar szakmai csapat sikere. Korábbi olimpiai bírónk Juhász Roland összegezte a Bocskain szerzett tapasztalatait, és csapata sikereit.

„Nagy örömömre szolgált, hogy hosszú kihagyás után egy újabb nagy nemzetközi versenyen vehettünk részt a zsűriben dolgozó kollégáimmal, valamint bírói csapatommal. Ebben a nehéz egészségügyi válságban még nagyobb öröm, hogy Magyarország az egyik alapkő lerakója a nemzetközi bokszélet újraindításának.

Igyekeztünk teljes mértékben az egészségügyi rendelkezéseket betartva gördülékenyen rendezni a versenyt. Az első napon a nagy indulói létszámnak és a kötelező Covid-19 teszteknek köszönhetően a megszokottaktól eltérően több időt vett igénybe, azonban a verseny résztvevői ezt elfogadták, hiszen minden miattuk és az ökölvívás érdekében történt.

Nehézségekkel szerencsére nem küzdöttünk, inkább csak megoldandó feladatokkal, amit nagy odaadással végeztek kollégáim. Nagyon büszke vagyok rájuk! A csapatom mondhatni egy jól összeszokott társaság, már ismerjük egymás gondolatait. A nap 24 órájában készen voltunk arra, hogy a verseny nyugodt mederben, a terveknek megfelelően menjen, az ökölvívók és más résztvevők megelégedésére. Ezúton is szeretném a munkájukat még egyszer megköszönni!

A verseny kiemelt „A” kategóriájú, amely mindig nagy és erős mezőnyt vonz Magyarországra. Most is sok világsztár, olimpiai, Vb és Eb érmes mutatta meg magát a Bocskain.

A magyar versenyzők a mérkőzés hiányos időszak ellenére jól teljesítettek, az érmeink száma az utóbbi évekhez képest pedig kimagasló volt. Szerettem nézni a magyar ökölvívókat, sok nevet sorolhatnék, örültem a jó teljesítményüknek!

A verseny hangulata mindig jó, de természetesen a közönség nagyon hiányzott, biztatásukkal minden bizonnyal még nagyobb teljesítményre tudták volna sarkalni az egyébként is jól szereplő ökölvívóinkat.

Szerintem az angol Frazer Clarke (+91kg) az olimpián is meghatározó lesz Tokióban. Tetszett a torna legkiemelkedőbb nemzetközi ökölvívója, a török Busenaz Surmeneli is, akinek a technikai tudása lenyűgözött.

A verseny EUBC által kijelölt technikai delegált hölgye, vagy ahogy korábban neveztük, supervisora, Anna Laukkanen volt Finnországból, akivel a múltból jó kapcsolatot ápolok, közös munkánk után úgy váltunk el, ami mindent elmond, hogy a mihamarabbi viszont látásra!,” foglalta össze a Bocskai emlékversenyen szerzett tapasztalatait Juhász Roland.

Közelgő események