hu +36 1 460 68 79 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. info@boxing.hu

Gálos Roli a mérkőzés előtti utolsó könnyed edzésen vett részt, és a holnapi összecsapásra teljesen felkészült

Tokiói olimpikonunk, Gálos Roland megtartotta utolsó rövid átmozgató edzését édesapjával, és már mindketten csak a holnapi összecsapásra összpontosítanak. Roland 24-én reggel a hatodik párban lép ringbe a kazah Szerik Temirzsanov ellen, így az összecsapásuk helyi idő szerint 12:15-kor kezdődik, ez Magyarországon szombat hajnali 4:15 lesz.

Roli és édesapja is csak az első összecsapással foglalkozik, lépésenként szeretnének haladni, és nem foglalkoznak a továbbiakkal, csak a kazah legyőzésével. Szerik Temirzsanovnak voltak gondjai a nemzetközi tornákon idén, és a megfelelő taktikával Roli képes lehet a legyőzésére. Ehhez minden magyarországi szurkolásra szüksége van.

 „Nagyon jól érzem magam, remek formában vagyok, és a mai edzésen is frissnek éreztem magam. Igyekszem kihozni magamból a száz százalékos maximumot, és mindent ki fogok adni magamból. Megvan már az olimpiai hangulat is, és apuval átbeszéltük a taktikát holnapra. Nyomás alatt szeretnénk tartani a kazah ellenfelet, ahogy néztük, ezt nem nagyon szereti. Könnyedén, felszabadultan szeretnék bokszolni holnap, és megfelelően rápihenni a mérkőzésre. Kihagytam az olimpiai megnyitóünnepséget, holnap a délelőtti programban leszek, és fontos, hogy friss maradjak. Szakállasan bokszolok majd, bízom ez is segít,” foglalta össze a verseny előtti utolsó napot Gálos Roland.

„Természetesen nagyon készülünk a holnapi első megmérettetésre, és már kidolgoztuk a taktikát, de ezt az események felülírhatják, és rugalmasnak kell lennünk. Ma egy rövid, de pörgős edzést tartottunk, Roli sebessége és reakció ideje tökéletes. Kiéhezve várja nagyon a mérkőzést, és úgy látom, hogy a helyzet felismerése is remek. Reggel nagyon korán, 6:30 és 8:00 között van a mérlegelés és orvosi vizsgálat holnap a faluban. Utána mintát kell adnunk a teszthez, és el kell érnünk a 9-es buszt a csarnokba, amely így egy kicsit szoros lesz. A délelőtti program 11-kor kezdődik, és Roli a hatodik párban lép ringbe. Súlya rendben van, úgy érzem, remek állapotban várja a kazah elleni összecsapást,” utalt már a taktikára és a holnapi eseményekre Gálos Tamás.  

Közelgő események