– Jenő szívből gratulálunk a 70. születésnapodhoz. A hét évtizedből hány kapcsolódik az ökölvíváshoz? – 1961-ben Szekszárdon a középiskolában ismerkedtem meg a sportággal és azóta benne vagyok a vérkeringésben. 1965-ben Budapestre kerültem a BKV Előre csapatához. Akkor még az NB II-ben is volt csapatbajnokság és ott szerepeltem. 1972-ben pedig megtalált az edzői munka és azóta...Read More
71. életévében elhunyt Molnár László a Kiskunfélegyházi Honvéd T.K. egykori vezető edzője. 1946-ban született, a hatvanas évek elején kezdett foglalkozni az ökölvívással a Kiskunfélegyházi Honvédnál, melynek egész életében tagja volt. Versenyzői pályafutása befejeztével, 1973-tól Tóth György edző mellett kezdte megismerni az edzői szakmát. 1979-től vette át a szakosztályt, melynek vezető edzője volt nyugdíjba vonulásáig. Legnevesebb...Read More
A 05.16. és.22. között Habarovszkban zajló Korotkov elit férfi és női tornán magyar részről a következők lépnek ringbe: Szaka István 52 kg, Gombkötő Tamás 60 kg, Kozák László 69 kg, Tallósi Péter 81 kg, Szatmári Petra 75 kg. Edző: Kiss András A tavalyi döntők: INTERNATIONAL TOURNAMENT KOROTKOVA 2016 KHABAROVSK FINALRead More
A szövetség életében sorra történnek a pozitív változások Erdei Zsolt elnökké választása óta. A megújulás természetesen nem csak a szervezet mindennapos tevékenységét, hanem az arculatát is érinti. Ahogy a működésben is igyekszünk megtartani, vagy éppen feléleszeni a korábbi időszakok minden pozitív eredményét, úgy az arculat fejlesztésében is az volt a cél, hogy a lassan egy...Read More
A juniorok, az ifjúságiak és az elit kategória részére rendezett öszesen 21 versenyben dőlt el az érmek sorsa. (10 junior, 4 ifi és 7 elit). A külön érdeklődésre számot tartó 52 kg-os és 81 kg-os felnőtt döntők elmaradtak. A legeredményesebb egyesület a KSI 3 arannyal, mögötte 2-2 aranyat szerzett a KÖB, az UTE, az EDI,...Read More
A Romániában rendezett nemzetközi tornán a kicsiny magyar csapat mindhárom tagja éremmel zárta a versenyt. 52kg elődöntő Virbàn Martin HUN – Platonovschi Daniil MDA 1:4 A moldàv fiú végül megnyerte az 52kg-ot!Virbán bronzérmes lett. 64kg Fodor Milàn HUN – Gavriliuc Vlad MDA 5:0 Fodor Milàn HUN – Cosenza Donato ITA 5:0 Döntő: Fodor Milàn HUN...Read More
Hajdú-Bihar megyéhez kötődő olimpikonokat bemutató kiállítás nyílt a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában. A Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész Egylet tárlata több mint száz sportoló életútját, eredményeit összegzi. Levéltárakból, könyvtárakból, valamint újságcikkekből és személyes interjúkból gyűjtöttek fotókat és adatokat egészen az 1867-es évektől kezdve a „Debrecenhez és vonzáskörzetéhez kötődő élsportolók az olimpiákon” című tárlathoz a Hajdú-Bihar Megyei Sporttörténész...Read More
A Ferencváros és a Madárfészek Ökölvívó Akadémia együttműködése folytán az 52 kilogramosok mezőnyében versenyző Szaka István (a fotón balról az első) és a 81 kilós Tallósi Péter (a fotón középen) a jövőben a Ferencvárosban folytatja pályafutását. „Mivel fiatal csapatunk van, szükségünk volt olyan bokszolókra, akik húzóemberek lehetnek. Így esett a választásunk a két válogatott sportolóra,...Read More
Az immár nemzetközi Dobó István Ökölvívó Emlékverseny a következő jeles esemény az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban, az Érsekkertben. Az immár nemzetközi Dobó István Ökölvívó Emlékverseny a következő jeles esemény az egri Kemény Ferenc Sportcsarnokban, az Érsekkertben. – Hosszú évek áldozatos munkájának eredménye, hogy a Bornemissza Gergely Ökölvívó Emlékverseny az országhatárokon túl is ismert sporteseménnyé nője...Read More
A Budapest-bajnokság a junior, ifjúsági és felnőtt korcsoportokban eljutott a döntőkig, melyekre vasárnap 10 órakor kerül sor a Kincsem Parkban. A döntők közül kiemelkedik az 52 kg és a 81 kg. Az 52 kg-ban a Bocskai emlékverseny 49 kg-os győztese, Virbán Gábor csap össze a Bocskai emlékverseny 52 kg-os győztesével, Szaka Istvánnal. Virbán az országos...Read More